A boszniai Szerb Köztársaság (RS) alelnöke, Davor Pranjić aláírta a belügyminisztériumról és a rendőrségről szóló törvény módosításait kihirdető rendeletet, amivel hivatalossá vált, hogy Milorad Dodik átruházta rá jogköreit.
A boszniai Központi Választási Bizottság (CIK) a boszniai bíróság jogerős ítélete alapján megfosztotta Dodikot a Szerb Köztársaság elnöki mandátumától.
A rendelet és a módosított törvény teljes szövege a boszniai Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönyének pénteki számában jelent meg.
Noha Dodik és a kormányzó koalíció korábban elutasította a CIK döntését, amely megvonta tőle a mandátumot és előrehozott elnökválasztást írt ki november 23-ra, de azzal, hogy Pranjić aláírta a rendeletet, Dodik gyakorlatilag elismerte a boszniai bíróság ítéletét és a CIK döntését, miszerint már nem ő a boszniai Szerb Köztársaság elnöke.
A boszniai Szerb Köztársaság parlamenti többsége ugyanakkor határozatot fogadott el, amelyben nem ismeri el a boszniai bíróság jogerős ítéletét. Az ítélet szerint Dodikot egy év letöltendő börtönbüntetésre és hat év közhivatal-ellátási tilalomra ítélték, mivel nem hajtotta végre a nemzetközi főképviselő döntését Bosznia-Hercegovinában.
Milorad Dodik (Beta)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

