A globális kihívások és a Szerbiában tapasztalt blokádok ellenére a szerb kormány teljesíti ígéreteit és valóra váltja terveit, erről beszélt hétfőn Siniša Mali pénzügyminiszter.
A Pink Televíziónak adott interjújában elmondta, a blokádok miatt ugyan lassulta gazdasági növekedés, de ennek ellenére október 1-jétől az oktatásban és az egészségügyben dolgozók fizetése 5 százalékkal emelkedik, december 1-jétől a nyugdíjak 12,2 százalékkal nőnek, a minimálbér pedig októberben 9,4 százalékkal, majd január 1-jétől további 10,1 százalékkal nő.
Elmondása szerint a jelenlegi előrejelzések alapján a szerbiai átlagbér elérheti az 1.022 eurót.
„Október 1-jétől rendkívüli béremelést hajtunk végre az oktatásban és az egészségügyben. Ez olyasmi, amit már idén márciusban megígértünk, és ez egy további emelés a január 1-jétől végrehajtott 8 százalékos közszektorbeli és 11 százalékos oktatási béremelés után. Március 1-jén volt egy további 5 százalékos emelés az oktatásban, most pedig jön még egy 5 százalékos, ami nagyon jó hír” – mondta Mali a TV Pinknek.
Hozzátette, hogy ezek az emelések összesen több mint 20 százalékot tesznek ki, és mivel az idei infláció körülbelül 4 százalékos, a jövő évben pedig 3,5 százalék körül várható, ez valódi reálbér-növekedést jelent majd.
„Tehát a globális kihívások és a blokádok ellenére, amelyek meg akarták állítani Szerbia fejlődését, mi kitartunk, és a megfelelő módon folytatjuk politikánkat. Különösen fontos, hogy december 1-jén a nyugdíjak 12,2 százalékkal emelkednek. Tavaly decemberben 10,9 százalékkal nőttek, most pedig újra kétszámjegyű emelés következik, miközben az infláció egy számjegyű és jóval alacsonyabb. Így valós értékben növekszik a szerbiai polgárok életszínvonala” – hangsúlyozta.
A miniszter kiemelte, hogy nő a minimálbér is, és emlékeztetett arra, hogy korábban megígérték: 2027-re a minimálbér eléri a 650 eurót.
„Sokan nem hittek ebben, de az októberi rendkívüli emeléssel a minimálbér 500 euró lesz, január 1-jétől pedig 551 euró. Ezután 600-ra, majd 650 euróra emeljük. Minden ígéretünket betartottuk. 2027 végére, 2028 elejére a nyugdíjak átlaga 650 euró, a minimálbér 650 euró, az átlagfizetés pedig 1.400 euró lesz” – mondta Mali.
Elmondta, hogy már idén decemberben az átlagfizetés meghaladja az 1.000 eurót, és a becslések szerint 1.022 euró körül lehet.
„Nézzük meg, milyen volt a helyzet 2012-ben: az átlagnyugdíj 204 euró volt, most pedig az emeléssel majdnem 500 euró lesz. A minimálbér 15.700 dinár volt, januártól pedig 551 euró lesz. A munkanélküliségi ráta 2012-ben 25,9 százalék volt, most pedig történelmi mélyponton, 8,5 százalékon áll. Igaz, a növekedésünk lassult – 4,2 százalékot terveztünk, de végül 2–2,5 százalék lesz –, de megállítani nem tudták, csak lelassítani” – mondta.
Hangsúlyozta, hogy a következő hónapokban fokozzák az erőfeszítéseket, hogy pótolják a kiesett növekedést, és visszatérjenek a tavalyi pályára, amikor Szerbia először a történelemben Európa harmadik leggyorsabban növekvő gazdasága volt.
Fontosnak nevezte azt is, hogy a minimálbér emelésével először valósul meg, hogy a minimálbér a minimális fogyasztói kosár 111,5 százalékát fedezi.
–––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

