Horvátországban jelenleg tízezer sertésen végeznek eutanáziát a szlavóniai Sokolovacon, a Belje plus nagyfarmján, ahol igazolták az afrikai sertéspestis vírusának jelenlétét. David Vlajčić, a horvát kormány alelnöke, mezőgazdasági, erdészeti és halászati miniszter a Hazafias Mozgalom soraiból ezt részben azzal magyarázza, hogy Szerbia különleges háborút vív Horvátország ellen – disznók segítségével.

„Az állami felügyelőség a telep tulajdonosával, az állatorvosokkal és a polgári védelem igazgatóságával együttműködve, zavartalanul megkezdte az előkészületeket és az intézkedéseket” – mondta Vlajčić.

Az afrikai sertéspestis mint Horvátország elleni különleges háború ötletét a Hazafias Mozgalom elnöke, Ivan Penava vetette fel, nézetét pedig Vlajčić osztotta meg a Horvát Televízióban.

Csütörtökön a horvát miniszter arra kérte a lakosságot, hogy maguk vonják le a következtetéseket, hangsúlyozva, hogy semmilyen lehetőséget nem zár ki.

„Idén a fertőzés gócpontjai Szerbiában alakultak ki, ahol a betegség gyorsan terjedt, majd nálunk jelentek meg a gócpontok. Vonják le a következtetést. Semmit sem szeretnék kizárni” – mondta.

Tény, hogy hasonló helyzet volt Horvátországban két évvel ezelőtt, amikor a járvány egy adott ponton megszűnt. „Az év elején a gócpontok Bosznia-Hercegovinában és Szerbiában voltak” – tette hozzá Vlajčić.

„Fokozottan kell ellenőriznünk a horvát határt, az ellenőrző pontokat, és az állatorvosi felügyelők által feltárt illegális tevékenységeket a terepen. Itt az ideje, hogy komolyan foglalkozzunk ezzel. Rendkívüli helyzet van, és ennek megfelelően is fogunk viselkedni” – jelentette ki.

A nyilatkozatot a zágrábi N1 televízióban Radimir Čačić, Andrej Plenković kormányának korábbi gazdasági minisztere is kommentálta, aki nem tudta komolyan venni Vlajčić szavait, mondván, hogy azokat egy olyan ember mondta, aki „fogalma sincs, miről beszél”.

„Természetesen minden lehetséges, de hogy valaki így támadná Horvátországot… Ez csak a Hazafias Mozgalom tagjainak fejében fordulhat elő” – foglalta össze Čačić.

Horvátország belügyminisztere, Davor Božinović cáfolta a különleges háború létezését.

„Nincs ilyen információm, és ha lenne, sem osztanám meg nyilvánosan, de nincs” – mondta Božinović.

Vlajčić két évvel ezelőtt részt vett a sertések eutanáziája és egyéb járványügyi intézkedések elleni tiltakozáson. 2023. október 29-én Retkovciban számos elégedetlen gazda gyűlt össze, majd Vinkovciba vonultak. A tiltakozók az eutanázia azonnali leállítását követelték. A Hazafias Mozgalom akkor támogatta a demonstrációt, amelyhez a párt egyes tagjai is csatlakoztak.

Az afrikai sertéspestis elleni fő küzdelmi módszer a „stamping out” – vagyis az összes sertés elpusztítása a fertőzött telepen, beleértve az egészséges állatokat is.

Illusztráció (Pixabay)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!