25 évvel ezelőtt, 2000. szeptember 24-én a választásokon megbukott Slobodan Milošević. Tízévnyi háború, szegénység, korrupció után a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) név alatt összefogott ellenzék vereséget mért a szerb elnökre – idézi fel a történteket a Danas.
A DOS 18 pártból állt, elnökjelöltje Vojislav Koštunica, a Szerbiai Demokrata Párt vezetője volt, aki a szavazatok 50,24 százalékát szerezte meg, miközben Miloševićre, a Kommunista Szövetség (Szerbiai Szocialista Párt és Jugoszláv Baloldal – JUL) indulójára a szavazók 37 százaléka adta a voksát.
Milošević nem fogadta el a választási eredményeket, második körös szavazást követelt, ami kiváltotta a polgárok haragját: általános sztrájk és polgári ellenállás kezdődött az ellenzék vezetésével, ami az október 5-i forradalomhoz vezetett. A hadsereg és a rendőrség is a tüntetők mellé állt. Milošević elismerte vereségét és lemondott a hatalomról.
Az ellenzék, amelyet a később miniszterelnökké választott, majd megölt Zoran Đinđić vezetett, nem vihette volna sikerre a forradalmat az Ellenállás (Otpor) nevű egyetemista mozgalom támogatása nélkül, amely ugyan nem vett részt a választásokon, de a fiatalokat szavazásra buzdította.
Vesna Pešić, az akkori események egyik aktív résztvevője, a Szerbiai Polgári Szövetség elnöke szerint az akkori és a mostani körülmények merőben mások.
„Zoran Đinđić azt mondta, hogy erős eszköz nélkül nem lehet megdönteni Slobodan Milošević hatalmát, és ő egy remekül szervezett Demokrata Pártot hozott létre. Aztán egyesítette a 18 ellenzéki pártot a DOS-ba egy közös programmal. Milošević akkor a kis Jugoszlávia elnöke volt, államcsínyt és Alkotmánymódosítást hajtott végre, hogy az államfőt közvetlen szavazással lehessen megválasztani. Azért tette ezt, mert őt akkor már háborús bűnökkel vádolták” – nyilatkozta Pešić.
„Az október 5-i tüntetésen ott volt a fél ország. Október 5-én a sztrájkoló kolubarai bányászok is sokat segítettek” – mondta. Pešić azt is felidézte, hogy ezen a napon nem volt rendőri jelenlét sem.
Milošević végül a köztelevízióban ismerte el vereségét, de Pešić szerint ezt megelőzően Igor Ivanov orosz külügyminiszter utasította őt erre.
„Ha ezt az oroszok így mondják, nincs más választás. Az Egyesült Államok is a DOS mellé állt, azaz a hatalomváltást nyíltan támogatta a két nagyhatalom. Enélkül és a belső szervezettség nélkül, a katonaság és a rendőrség támogatása nélkül, amelyek megtagadták az engedelmességet, nehéz lett volna sikerre vinni október 5-ét” – állítja Pešić.
Siniša Nikolić, Zoran Đinđić kabinetfőnöke arra emlékeztetett, hogy Slobodan Milošević idejében százezrek veszítették el az otthonukat, az orvosok, tanárok, bírók havi 30 eurónak megfelelő összegért dolgoztak, palackokból töltögették az emberek a benzint az autókba, feketén vásárolták a kávét. Normális volt, hogy az emberek fegyverrel közlekedtek, mert mindennaposak voltak a bűnözők közötti leszámolások, és csak azok utazhattak külföldre, akik meghívólevet kaptak a kinti rokonoktól.
Szerinte az akkori hatalom végjátékát jelentették a NATO-bombázások.
„A hatalom a hazafiasság, a szerb dac, valamint a nemzeti és állami érdekek kártyájára játszott. Minden befolyásos sajtót kisajátított magának, elsősorban a köztelevíziót, ahol arról beszéltek, hogy elveszik a szerbek identitását, vallását, szentségeit és tisztességét. Magánegyetemeket alapítottak, és diplomákat osztogattak a híveiknek. A hatalom fojtogatta, és szüksége esetén meg is szüntette a független sajtót” – nyilatkozta a Danasnak.
Visszaemlékezése szerint az akkori nincstelenségben egy kis helyi hatalom átruházásával és igazgató-bizottsági tagságokkal könnyen meg lehetett vásárolni az ellenzéki pártokat.
„Ha már égett a lábuk alatt a talaj, a Szerb Radikális Pártnak és a Szerb Megújhódási Mozgalomnak adtak miniszteri és polgármesteri tisztségeket. Szerbia mai elnöke így lett tájékoztatási miniszter. Rövid mandátuma alatt hoztak egy új, mondhatni inkvizíciós tájékoztatási törvényt, amelyik drákói büntetésekkel lehetetlenített el számos független lapot. Az ő ideje alatt ölték meg Slavko Ćuruvija újságírót. A fiatal miniszter azt is megélte, hogy a Szerbiai Rádió és Televízió épületének a bombázásakor meghalt 16 alkalmazott. Az áldozatoknak ez a baljós száma kíséri őt ma is, 25 évvel később” – szögezte le Nikolić.
Az államfő nem ismerte el 2000. szeptember 24-i vereségét, ezért 2000. október 5-én százezrek vonultak utcára Belgrádban
–––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!
