A Szabad Egyetem Akadémiai Hálózat csütörtökön közölte, hogy a rendőrség 36 nap után elhagyta az Újvidéki Egyetem kampuszát.
A rendőrség szeptember 5-étől tartózkodott a Rektori Hivatal épületében, miután a csendőrség beavatkozását követően az intézmény rektorával, Dejan Madićtyal együtt bement az épületbe.
A rendőrség először augusztus 26-án, a dékán hívására, a Bölcsészettudományi Kar épületébe vonult be, majd szeptember 1-jén a Testnevelési Karra is.
„Emlékszünk az erőszakra: a CN-gázra, a letartóztatásokra, a verésekre. Igazságot és felelősségre vonást követelünk”
– közölte a Szabad Egyetem.
A hálózat szerint „eljött az idő, hogy leváltsák tisztségéből Milivoj Alanovićot, a Bölcsészettudományi Kar dékánját, Patrik Dridet, a Testnevelési Kar dékánját, valamint Dejan Madićot, az Újvidéki Egyetem rektorát”.
Hozzátették: ők hívták be a rendőrséget a karok és a Rektori Hivatal épületeibe, amivel – a Szabad Egyetem értékelése szerint – semmibe vették az egyetemi autonómiát.
Állig felfegyverzett rendőrök az újvidéki egyetemi kampusz területén 2025. szeptember 5-én (021.rs)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

