Az elmúlt két nap rendkívül hideg időjárást és kiadós, helyenként rekordmennyiségű csapadékot hozott a hegyekben.

A Kopaonikon több mint fél méter hó hullott, és ezzel meg­dőlt az októberi hóvastagsági rekord. A fővárosban a péntek volt a leghidegebb október 3., amióta rendszeresen mérik a hőmérsékletet.

A szombat rövid csapadékszünetet és részleges derülést hoz.

Az a ciklon, amely az elmúlt két napban erős esőt okozott, most gyengül, és lassan kelet felé vonul. A Balkánon ezzel párhuzamosan emelkedik a légnyomás, így csak helyenként lehet még gyenge eső a délelőtti órákban.

Az ország területén a délelőtt folyamán fokozatosan megszűnik a csapadék, és kiderül az ég, de éjszaka már újabb felhőtömb közelíti meg az országot északnyugat felől.

A nyugati és északnyugati szél fokozatosan csendesedik, majd déli irányba fordul. A napi csúcshőmérséklet 10 és 16 fok között alakul.

Vasárnap reggelre több helyen, főként Szerbia déli részén, gyenge vagy mérsékelt fagy valószínű.

A nap folyamán átmeneti felhősödés és eső érkezhet.

A következő napokban a nappali hőmérséklet fokozatosan emelkedik, és keddtől már több napsütésre és akár 20 fokos maximumokra is lehet számítani.

__________________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!