Szerbiában sokan már el is felejtették, hogy a múlt héten havazott. Talán mindenki – kivéve azokat, akik azóta is áram nélkül élnek. Így van ez Medveđétől nem messze is, ahol az október 1-jéről 2-ára virradó éjszaka lehullott hó komoly károkat okozott az elektromos hálózatban. Úgy tűnik, az ő gondjuk nem élvez prioritást a Szerbiai Villanygazdaságnál (EPS), ezért a helyiek saját kezükbe vették a tereprendezést.

A Medveđéből Borovac felé vezető úton járva látszik: bár a falevelek még fent vannak a fákon, az ágak már rég leszakadtak. A múlt heti havazás után az útszakasz teljesen járhatatlan volt.

„Most sem könnyű a közlekedés. Amint leesik az első hó, az ágak leszakadnak, és nagyon nehéz áthaladni, de lassan csak eljutunk valahová” – mondta Goran Milojković.

Errefelé az időszámítást is az első havazás határozza meg – vagyis azt az időszakot, amikor a rendkívüli helyzetek gyakorlatilag állandósulnak.

Ahogy haladunk fölfelé, egyre több a hó. Itt ez nem a téli örömök időszaka – amint leesik, jönnek a problémák is. Az idén ez október 2-án kezdődött. Bár azóta a hó jórészt elolvadt, maga a vihar csak néhány óráig tartott – a következményei azonban napok óta tartanak.

„Katasztrófa. Az út járhatatlan volt, Medveđén most már van áram, de a környező falvak 90 százalékában még mindig nincs se villany, se térerő, az ott élők komoly bajban vannak” – mondta Nikola Milojković.

Áram nincs sem Medveđe környékén, sem Crna Trava településen, ahol szintén rendkívüli állapotot vezettek be, de így van ez Lebane, valamint Vladičin Han környéki falvakban is.

Az áram nélkül maradt falvak között van az is, amelyet tavasszal Aleksandar Vučić szerb elnök is felkeresett. Az a ház, ahol akkor vendégeskedett, most üresen áll – az N1 Televízió forgatócsoportja az egyik szomszédtól megtudta, hogy a falu lakói kimentek az erdőbe, hogy saját maguk takarítsák el azokat a helyeket, ahol a villanyvezetékek leszakadtak.

„Így van, elkezdtük mi magunk tisztítani a vezetékvonalat. A villanyszolgáltatónak máshol vannak prioritásai. Kevés ember maradt itt a faluban” – nyilatkozta Ljubiša Zujić.

N1: Az önök falujában járt az elnök?

„Igen, meglátogatta a Nešić család farmját.”

N1: Szerintük most is eljön?

„Hát, azt nem tudom.”

N1: És az áram mikor lesz?

„Hogy mikor, azt sem tudjuk. Nagyon, nagyon nehéz…”

Illusztráció (021.rs)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!