Nyolcvanadik évfordulóját ünnepelte pénteken az Észak-Koreát irányító Koreai Munkapárt. Az észak-koreai vezetés az ünnepségeket eddig is a katonai erejének fitogtatására használta.
Az ünnepség alkalmából rendezett katonai parádén bemutatták egy újonnan kifejlesztett, az Egyesült Államok területét is elérő interkontinentális ballisztikus rakétát. A felvonulás sztárjának számító Hwasong-20 rakéta bármilyen amerikai területet képes elérni, de még kérdéses, hogy mennyire kifinomult és megbízható a célzórendszere, valamint az, hogy a robbanófej kibírja-e a föld légterébe történő visszatérés – írta a Reuters. A rendszert várhatóan még idén tesztelni fogják – mondta a hírügynökségnek Ankit Panda, az amerikai Carnegie Endowment for International Peace agytröszt kutatója.
A parádén emellett új rakétaindító egységeket, drónokat, föld-levegő rakétarendszereket és hiperszonikus ballisztikus rakétákat mutattak be a Phenjanban tartott parádé helyszínén, a Kim Ir Szenről elnevezett téren.
Kim Dzsongun észak-koreai vezető a beszédében egyebek mellett az Oroszországban harcoló 12 ezer észak-koreai katona hősiességét méltatta, akik győzelmeikkel „bizonyították hadseregünk az ideológiai és spirituális tökéletességét”.
Kim Dzsongun számára az ünnepség nemcsak katonai, de diplomáciai erődemonstráció is volt. Az egyébként elszigetelt és és az atom- és ballisztikusrakéta-programja miatt ENSZ-szankciókkal sújtott állam megmutathatta, hogy fontos nemzetközi szövetségesekkel bír.
Ez az ünnepség egy hónappal követi Kim Dzsongun fontos diplomáciai sikerét, amikor Pekingbe utazott Kína katonai díszszemléjére. Ott olyan politikusok mellett jelenhetett meg, mint Hszi-Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök. Ez fontos diplomáciai győzelem volt az erősen szankcionált állam számára – írja a telex.hu.
Fotó: Korean Central News Agency/Korea News Service via AP
–––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

