Radikális zűrzavarban élünk. Sokak szerint a mesterséges intelligencián alapuló techno-feudalizmus felé tartunk Vannak, akik új reneszánszról beszélnek, megint mások pedig új rabszolgaságról. A politikusoknak nincs többé hatalmuk az anonim erők felett, amelyeket éppen ők szabadítottak fel.

A helyzet Dürrenmatt Az alagút című novellájára emlékeztet. A zsúfolásig megtelt szerelvény váratlanul letért a megszokott útvonalról és berobogott egy alagútba. Az egyik utas, egy huszonnégy éves ifjú, gyanút fogott és a vonatvezetőt faggatta, aki hivatalos hangon azt válaszolta neki, hogy fogalma sincs hogyan jutottak az alagútba.

„De kérem, gondolja meg, a vonat síneken gördül, tehát valahová vezetni kell”, nyugtatta az utast.

A magatehetetlen utasok hiába húzták meg a vészféket, a vonat még gyorsabban robogott. Végül a fiatalember a vonatvezetővel átvergődött a mozdonyvezető fülkéjébe és földbegyökerezett a lába. A fülke üres volt! Közös erővel mindketten megpróbáltak leállítani a szerelvényt, de hiába. A szakadék felett robogtak, a vonat zuhanni kezdett lefelé. Mit tegyünk, kérdezte kétségbeesetten a vonatvezető.

„Semmit – válaszolta a fiatalember – Isten elejtett bennünket, s mi feléje zuhanunk.”

Végel László

__________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!