Prof. Dr. Dudás Attila alkotmánybíró lett, jelentette be hétfőn Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Facebook-oldalán.
Mint írja, a VMSZ frakciója javasolta, a Parlament pedig csütörtökön döntött a 10 jelölt személyéről. „Aleksandar Vučić köztársasági elnök közülük 5 személyt kinevezett, a mi jelöltünket is, 9 évre. A határozat a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönyének 114/2025 számában jelent meg”, írja a VMSZ elnöke, majd hozzáteszi:
„Harmadszor fordul elő, hogy a VMSZ jelöltje alkotmánybíróvá válik. Ez súly, felelősség és jelenlét ott, ahol az Alkotmány által szavatolt jogok sorsa eldől. Sikeres munkát kívánok a december 24-én kezdődő mandátumhoz!”
A VMSZ korábbi jelöltje dr. Korhecz Tamás volt, őt kilenc évvel ezelőtt nevezték ki erre a tisztségre, helyére most prof.dr. Dudás Attila kerül.
Pásztor Bálint és Dudás Attila (Fotó: Facebook, Pásztor Bálint)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

