Őrizetbe vették Milutin Simovićot, a montenegrói mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium korábbi vezetőjét. A Speciális Állami Ügyészség utasítására hétfőn Nikšićben tartóztatták le, azonban a Vijesti egyelőre nem rendelkezik információval arról, hogy pontosan milyen új nyomozásról van szó, és milyen bűncselekménnyel gyanúsítják a volt minisztert.
A montenegrói mezőgazdasági tárca egykori vezetőjét már tavaly december 13-án is letartóztatták a költségvetésből történt jogellenes pénzkifizetések miatt, amelyekkel – a Speciális Állami Ügyészség álláspontja szerint – 300 000 eurós kárt okoztak az államnak.
Akkoriban a nyomozás kiterjedt egy másik volt mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterre, Petar Ivanovićra, valamint a korábbi államtitkárra, Nemanja Katnićra is.
Milutin Simović 2016 és 2020 között töltötte be a mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszteri posztot, egyben a kormány alelnöke volt abban az időszakban, amikor Duško Marković volt Montenegró miniszterelnöke.
Nemrég tanúként hallgatták meg a podgoricai Felsőbíróságon a Petar Ivanović elleni per folytatásában. Ivanović ellen egy másik ügyben is bírósági eljárás zajlik, amely az Abu-Dzabi Alapból származó 23 millió eurós hitel rendeltetésellenes felhasználásához kapcsolódik.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

