A United Media figyelmezteti az európai és a hazai közvéleményt, hogy Szerbia 2025-ben rekorderré vált a független médiumok újságírói elleni támadások számát tekintve, miközben az illetékes intézmények következetesen megtagadják a reagálást és a felelősök felelősségre vonását, írja az N1. A védelem helyett az állam rendszerszintű tétlenségének vagyunk tanúi, amely nem megállítja, hanem ösztönzi az erőszakot – közölte a United Media.
Az ügyészség hivatalos adatai szerint Szerbiában az idei év novemberének végéig 113 százalékkal több támadást regisztráltak újságírók ellen, mint az előző év azonos időszakában. Az összes bejelentett támadás és fenyegetés közel fele az N1, a Nova, a Radar és a Danas független médiumoknál dolgozó újságírókat és szerkesztőségeket érte. Ezek az adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a független médiát rendszerszinten célozzák meg – hangsúlyozta a UM.
A támadások mértéke és súlyossága ellenére – mint kiemelik – egyetlen esetet sem derítettek fel, és senkit sem vontak felelősségre. A szerb hatóságok nemhogy nem védik az újságírókat, hanem tétlenségükkel, egyes esetekben pedig közvetlen lépéseikkel hozzájárulnak egy olyan légkör kialakulásához, amelyben a fenyegetések és támadások normalizálódnak.
„Azok a társadalmak, amelyekben az újságírók elleni támadásokat eltűrik, relativizálják vagy válasz nélkül hagyják, lassan, de biztosan olyan modellek felé sodródnak, amelyek nincsenek összhangban a demokratikus normákkal. A sajtószabadság nem deklaratív érték: azt az intézmények készsége méri, hogy megvédik-e az újságírókat, amikor nyomásnak és erőszaknak vannak kitéve. Egy olyan ország, amely az Európai Unió tagságára törekszik, köteles bizonyítani, hogy érti és tiszteletben tartja az európai értékeket, amelyek közül a szabad média az egyik alappillér” – hangsúlyozta Aleksandra Subotić, a United Media ügyvezető igazgatója.
A United Media követeli, hogy az illetékes intézmények azonnal térjenek észhez és végezzék a munkájukat: derítsék fel, kik állnak a Radar szerkesztőségének és Dušan Petričić karikaturistának küldött hátborzongató halálos fenyegetések mögött; ki fenyegette telefonon Vuk Cvijić újságírót; valamint hogy vonják felelősségre azt a személyt, aki fizikailag megtámadta az N1 stábját a Ćaciland előtti téren, és összetörte a felszerelésüket.
2025 folyamán Szerbiában több mint 50 fenyegetést és támadást jegyeztek fel a United Media újságírói ellen. Egyetlen esetet sem derítettek fel. Egyes esetekben az erőszakot rendőrök követték el, annak ellenére, hogy az újságírók jól látható igazolványokkal és jelzésekkel rendelkeztek, míg más támadások a rendőrség szeme láttára történtek, amely nem avatkozott közbe.
A United Media értékeli, hogy a nemzetközi intézmények felismerték a helyzet súlyosságát és azt a veszélyt, amelyet a szerb hatóságok folyamatos tétlensége jelent. Az újságírók védelméért azonban nem Brüsszel vagy Strasbourg felelős – hanem Belgrád.
Ha az illetékes szervek nem vonják kivétel nélkül felelősségre az újságírók elleni támadások elkövetőit, Szerbia olyan ország marad, ahol az újságírók védtelenek, az erőszak a szabad média ellen pedig büntetlen – zárta közleményét a United Media.
A független médiát rendszerszinten célozzák meg (Fotó: Freepik)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

