Megállapodás született Szerbia földgázellátásáról 2026. március 31-éig, jelentette ki kedden Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke.

Hangsúlyozta, hogy az emberek biztonságban érezhetik magukat, és nyugodtan alhatnak, írja az N1.

Újságírói kérdésekre válaszolva Vučić azt is elmondta, hogy igazak azok az értesülések, amelyek szerint a Gazprom tárgyal részesedésének eladásáról a NIS-ben a magyar MOL-lal.

„Információink vannak arról, hogy többek között a magyar MOL-lal is tárgyalnak. Nincs kifogásunk ellene, a magyarok a barátaink, csak az a fontos, hogy mindezt a lehető leghamarabb lezárjuk, január 15-éig” – hangsúlyozta Vučić.

Az elnök elmagyarázta, hogy még abban az esetben sem tudna Szerbia napi 6.000 tonna dízelt importálni – amennyit jelenleg felhasznál –, ha nem lennének problémák a másodlagos szankciókkal és az olajszármazékok szállításával kapcsolatban.

Vučić megismételte, hogy akkor sem kerül sor – ahogy fogalmazott – „kisajátításra”, ha nem születik megállapodás az orosz részesedés eladásáról a NIS-ben. Ebben az esetben Szerbia – hangsúlyozta – még arra is kész lenne, hogy túlfizesse a NIS-t.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!