“Megérlelődött az az elhatározásom, hogy április 11-én, a Költészet napján befejezettnek tekintem a zenei életbe való közreműködésemet” – mondta Bródy János az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A legendás zenész hozzátette, hogy lesz búcsúkoncert is.
Bródy János kitért arra is, hogy fia, aki Amerikában él, nem lesz otthon az ünnepekre. A zenész felháborodását fejezte ki amiatt, hogy mennyire igaztalan és valótlan híreket terjeszt a sajtó a fiával kapcsolatban. Megjelent, hogy Bródy fia börtönbüntetését tölti az Egyesült Államokban, holott – a zenész elmondása szerint – „már több mint fél éve szabadlábon van, dolgozik és becsülettel megállja a helyét”. Bródy elismerte, hogy fia egy rossz pillanatában, felzaklatott idegállapotban meghackelte azt a számítógépes rendszert, amit ő maga hozott létre, miután kirúgták. „Ez egy súlyos bűn az Egyesült Államokban, és valószínűleg a büntetése egy részét meg is érdemelte még akkor is, ha ez túloz” – mondta az énekes. Azt is elmondta, hogy érzelmi és szükség esetén anyagi támogatást is nyújt fiának az új élet elkezdéséhez. Bár régóta nem találkoztak személyesen, kapcsolatban vannak egymással. Bródy kiemelte, hogy nagyon más véleményük van a világról, de alapvetően rendben vannak, idézte a beszélgetést a Magyar Hang.
Bródy János (Fotó: Wikipédia, Stekovics Gáspár)

