Kiürítették a Pionír park azon részét, amely a szerb parlament épülete és az Elnöki Hivatal között található, és ahol március óta a hatalom támogatói által felállított sátortábor állt. A sátrakat eltávolították, és a polgárok számára ismét biztosították az átjárást.
A Beta hírügynökség tudósítója szerint a park egy kisebb részét szabadították fel a sátraktól a Miloš kenéz utcánál. Áthelyezték az utca felé eső kerítést is a park belseje irányába, valamint az ott felállított sátrakat is áttették. Ezzel szabaddá vált a park egyik sétánya.
A park fennmaradó részében, valamint a parlament épülete előtti utcában továbbra is állnak a sátrak, és azon a területen az áthaladás továbbra sem engedélyezett.
Ćacilend december közepén (Fotó: SZMSZ)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

