Vasárnap 10 és 20 óra között kilenc egyetemista, a hideg miatt váltásban várja Óbecsén a közponban azokat, akik aláírásukkal támogatják a rendkívüli választások kövelését. Délig csaknem 300 aláíró érkezett, amivel rendkívül elégedettek a fiatalok – szerintük ez híven tükrözi azt, hogy Óbecsén is sokan változásokat akarnak.
18 órakor az Óbecse ébred nevű ifjúsági csoport szervezésében tüntetés is lesz a főtéren, ahol felszólal több olyan volt óbecsei középiskolás is, akik ma már itthon vagy külföldön egyetemisták.
A színház sarkánál felállított standon egyébként két dokumentumot lehet aláírni: az egyik a választások kiírására vonatkozik, a másik pedig arra, hogy az illető hajlandó-e részt venni az egyetemisták kampányában, illetve a választások lebonyolításában.
Fotó: Fehér Rózsa
–––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

