Nem csak a helyiek aggódnak a Topolyai-tó állapotáért. A vajdaságiak aggódva figyelik a közösségi oldalakon megjelenő légi felvételeket, szomorúan sétálnak végig a partján azon tanakodva, mi lenne a megoldás, hová tűnt a víz a tóból. Úgy tűnik, talán lesz megoldás, de hogy a gyakorlatban mikorra készülhet el az a csatorna, ami megmentheti a tavat, s elkészül-e időben, erre egyelőre senki sem tudja a választ. Az első lépések a tó megmentésére mindenesetre megtörténtek „Kétségbe vagyunk esve” című riportjában Tómó Margaréta térképezte fel a helyzetet a Családi Kör januári számában.

Útjelző táblát akkora csinnadrattával még nem adtak át, mint ahogy azt tette a Vajdasági Magyar Szövetség december elején Zenta közelében, a Felsőhegyre vezető út mellett: a Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke szerint közel negyven éve nem volt arra példa, hogy többnyelvű útjelzőket tegyenek ki Vajdaságban – a táblák útvesztőjében Tőke János kalauzolja el az olvasókat Mérföldkő vagy kétségbeesett szemfényvesztés? című írásában.

Hernyák György nyugdíjas rendezővel politikáról, közéletről, vajdasági magyar színjátszásról, olvasásról és láthatatlanságról beszélgetett Kókai Péter a Csináltam ilyet is, olyat is című interjúban.

Évértélő rovatunkban Pressburger Csaba 2025 Vajdasági Magyar Legjaváról ír, Vataščin Péter Amikor a kisebbségpolitikát belökik a vonat alá című írásában a regionális eseményekre reflektál, Európa már nem globális játékos, hanem globális játszótér címmel a 2025-ös év világpolitikájára tekintünk vissza, Bence Erika pedig Privát minimum címmel személyes toplistát állított össze az elmúlt év legjobb köteteiről.

Nem marad el a többi állandó rovatunk és cikksorozatunk sem.

HíRHÁTTÉR: A remény gyalogtúrái – Öreg Dezső kommentárja

ARANYKOR: A polgármester szomszéd – Németh János jegyzete

NAGYVILÁG: Trump a biztonságpolitikai porcelánboltban – Kocsányi Pálma cikke

TÖRTÉNELEM: Jövendőmondók és igazmondók – Wilhelm József sorozata

ELMÉLKEDÉSEK: A tavalyi és az idei év mezsgyéjén – Balla Lajos írása

ASZTALIZENE: 50:50– Radics Viktória rovata

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: Tisztes szegénységben  – Szabó Palócz Attila sorozata

HINTASZÉK: „2027-re az átlagnyugdíj eléri a 650 eurót” – Takács Magda összefoglalója

NEM A GÓLYA HOZZA: Új élet a Gyöngyszigeten – Toma Viktória egyetemi tanár ifjúsági regényéről Tómó Margaréta készített interjút a szerzővel

KÉPHISTÓRIÁK: Távol-keleti manírban – Szabó Palócz Attila írása

Ezen kívül irodalmi, színházi, vallási, horgász- és sportrovat, sudoku, kisrejtvény, óriás keresztrejtvény, fejtörő, sakkrovat, kuriózumkvíz, műveltségi teszt, horoszkóp, gyereksarok, receptek, apróhirdetések, társkereső és viccek várják az olvasókat.

Fotó: Tómó Margaréta