Új trend jelent meg a munkaerőpiacon, amely világszerte felkeltette a munkáltatók figyelmét – 2026-ot már most a „bosszúfelmondás” évének nevezik.
Ez a jelenség azt takarja, amikor az alkalmazottak a mérgező munkahelyi környezet miatti elégedetlenségük következtében azonnali hatállyal hagyják ott munkahelyüket, előzetes bejelentés és a felmondási idő betartása nélkül – írja az Unilad.
A trend kapcsolódik a korábban ismert fogalmakhoz: a „csendes felmondáshoz”, amikor a dolgozók csak a minimálisan elvárt munkát végzik el a fizetésükért, valamint a „hangos felmondáshoz”, amikor a távozást nyilvános elégedetlenség és a munkahely vagy a cég nyílt kritikája kíséri.
Érdekesség, hogy nemcsak fiatal munkavállalók döntenek így, hanem tapasztaltabb dolgozók is, akik akár két évig is a cégnél maradnak, mielőtt elérik türelmük határát.
A „bosszúfelmondás” gyakorlata leggyakrabban abból az igényből fakad, hogy az alkalmazottak határokat szabjanak a toxikus munkahelyekkel szemben, ahol az elégedetlenség a vezetési problémák, a munkaidő vagy a túlzott terhelés miatt növekszik.
Amikor az alkalmazottak előzetes jelzés nélkül távoznak, az gyakran annak a jele, hogy elvesztették a vezetőségbe vetett bizalmukat, alulértékeltnek érzik magukat vagy úgy érzik, nem hallják meg a hangjukat.
Az ilyen távozásoknak következményei vannak., ugyanis egy „bosszúfelmondás” után a kollégáknak kell átvenniük a plusz munkaterhet, késnek a projektek, a megmaradt csapattagok túlterhelődnek és romlik a munkamorál. Ennek ellenére a munkavállalók közel 90 százaléka támogatná azt a kollégát, aki ilyen lépésre szánja el magát, ha az rossz munkakörülményekre adott reakció.
A megelőzés kulcsa egy pozitív, ösztönző munkahelyi környezet kialakítása lenne, stabil vezetéssel, amely meghallgatja a dolgozókat és időben kezeli a problémákat. Ennek része a hosszú távú munkavégzés elismerése, valamint az alkalmazottak egyéni készségeinek és nézőpontjainak megbecsülése. A tisztességes és versenyképes fizetés szintén fontos tényező a munkaerő megtartásában.
A toxikus munkakörnyezet azonnali hatályú felmondásra serkent (Fotó: freepik)

