Az ösztöndíjprogram célja a szülőföldön való boldogulás megerősítése, valamint a hiányszakmák utánpótlásának biztosítása.
„Az orvosi és fogorvostan-hallgatók esetében ez havi százezer forint lesz, 10 hónapon át, tehát 10 millió forint összeg. Tíz hallgatót tudunk támogatni. Ennek a leosztása úgy történik, hogy ketten, akik doktori tanulmányokat folytatnak, kapnak ebből a tízből. Olyan is kaphat ösztöndíjat, aki magányegyetem tanul, a fogorvosok esetében például, illetve orvostanhallgatók estében 5 olyan hallgató kaphat biztos támogatást. Itt a magányegyetemek és az állami között oszlik meg a többi ösztöndíj. Közgazdászok esetében pedig 20-an kaphatnak majd ösztöndíjat, 15-en, akik általános, tehát nem mesterképzésen vannak, és 5 mestertanulmányokat folytató hallgató. Ők 50 ezer forintnak megfelelő összeget kapnak” – mondta Fremond.
A részletes pályázati feltételek az MNT honlapján találhatók még.

