Az újvidéki bíróság épülete előtt tiltakoztak hétfőn az ügyészek, bírák és ügyvédek az úgynevezett „Mrdić-féle törvények” elfogadása miatt.
A bíróság épületében dolgozók egy része 11 órakor csatlakozott az épület előtt összegyűltekhez.
Az összegyűlt polgárok lezárták a bíróság előtti Sutjeska utcát.
A jelenlévőkhöz Srđan Popović ügyvéd szólt, aki hangsúlyozta: „a független igazságszolgáltatás csak azoknak zavaró, akik félnek a törvénytől”, tudósít a 021.rs.
„Ami most történik, az nem reform, hanem közvetlen támadás az igazságszolgáltatás ellen, ezért ma szükségünk van az egységünkre. Az összes bíró egységére, az összes ügyész egységére, az összes ügyvéd egységére, és mindannyiunk közös egységére. Jegyezzék meg: önálló és szabad ügyészség nélkül nincs igazság. Független bíróság nélkül nincs sem igazság, sem állam. Önálló és független ügyvédi kar nélkül nincs az állampolgárok jogainak védelme. Csak az egységünk révén juthatunk el az alkotmány és a jogállam védelméhez” – mondta Popović, majd arra kérte az egybegyűlteket, hogy tapssal köszöntsék mindazokat a bírákat és ügyészeket, akik csatlakoztak a tiltakozáshoz.
A polgárokhoz Savo Đurđić, a fellebbviteli bíróság nyugalmazott bírája is szólt, aki hangsúlyozta, hogy a törvényeket „nem lehet így meghozni, vita és a szakma véleményének kikérése nélkül”.
„Ha ez így folytatódik, a hatalom egyre erősebb ellenállásba fog ütközni a bírák és az ügyészek részéről” – emelte ki Đurđić.
A tiltakozó gyűlést 11 órára jelentették be, és az ügyészek, bírák és ügyvédek mellett az újvidéki egyetem blokádban lévő hallgatói is arra kérték a polgárokat, csatlakozzanak hozzájuk.
Az igazságügyi törvénycsomagot a szerb parlament január 28-án fogadta el, Szerbia elnöke pedig január 30-án, pénteken írta alá, annak ellenére, hogy az Európai Unió arra figyelmeztetett: a jogszabályokat felül kell vizsgálni és össze kell hangolni az európai normákkal.
A módosítások a következő törvényeket érintik: a bíróságok és ügyészségek székhelyeiről és illetékességi területeiről szóló törvényt, a Legfőbb Ügyészi Tanácsról szóló törvényt, a magas technológiai bűnözés elleni küzdelemben illetékes állami szervek szervezetéről és hatásköréről szóló törvényt, az ügyészségről szóló törvényt, a bírákról szóló törvényt, valamint az állami tisztviselőkről szóló törvényt.
A hivatalos brüsszeli álláspont szerint e törvények elfogadása „súlyos visszalépést jelent az európai integráció folyamatában”.
A jogszabályok elfogadását az ellenzék, számos civil szervezet, jogi szakértő és az igazságszolgáltatás képviselői is bírálták. A Bírói Hatalom Szakszervezetének elnöke, Nemanja Đurić is felszólította kollégáit, hogy a vitatott igazságügyi törvények elfogadása elleni tiltakozásként hétfőn függesszék fel a munkát. Értékelése szerint, amennyiben hatályba lép az igazságszolgáltatás függetlenségét sértő törvénycsomag, a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség nem lesz képes a korábbi módon működni és ellátni feladatait.
Tüntetés az újvidéki bíróság épülete előtt (Fotó: 021.rs)

