Szerbia történelmi lehetőséget szalasztott el azzal, hogy nem élt elővásárlási jogával, és nem szerezte meg a többségi tulajdont a Szerbiai Kőolajipari Vállalatban (NIS) – írja a Radarban megjelent szerzői cikkében Savo Manojlović, a Kreni-promeni Mozgalom vezetője, aki szerint a Gazprommal kötött 2008-as szerződés erre lehetőséget adott.

Manojlović úgy véli: a szerb állami tulajdon 5 százalékkal való növelése csupán szimbolikus jelentéssel bír, gazdasági és irányítási szempontból nem sokat számít.

A pancsovai finomítóval kapcsolatosan azt írja: vannak kétségei az új többségi tulajdonos hosszútávú szándékait illetően.

„A Molnak már van finomítója Magyarországon és Szlovákiában, és jelentős részesedéssel bír a horvát finomítóban is, ami kérdésessé teszi, hogy fűződik-e érdeke a régióban egy negyedik finomítónak a fejlesztéséhez is?” – emelte ki. Manojlović szerint erre a kérdésre Szerbiának nem sok ráhatása lehet, hiszen a szerződést az oroszok és a magyarok írták alá.

Manojlović leszögezte: Szerbia elszalasztotta azt a lehetőséget, hogy visszaszerezze az irányítást a stratégiai fontosságú energetikai szektor felett, és hogy az országban tartsa a profitot is.

Fotó: Beta