Február 4-re, vagyis mára tűzték ki a választói névjegyzék felülvizsgálatával, ellenőrzésével, hitelesítésével és frissítésével foglalkozó bizottság első ülését, Az ülést Ana Brnabić, a Szerbiai Képviselőház elnöke hívta össze 10 órára, írja a Beta.
A Képviselőház január 28-án választotta meg a bizottság tagjait és póttagjait, akik között a kormánypárti és ellenzéki frakciók, valamint a civil társadalmi szervezetek képviselői is helyet kaptak.
A bizottság létrehozását az egységes választói névjegyzékről szóló törvény tavaly november 7-én elfogadott módosításai irányozták elő, összhangban az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (ODIHR) ajánlásaival.
Ezzel bevezették az egységes választói névjegyzék felülvizsgálatát mint olyan eljárást, amely a választói névjegyzék vezetésének és frissítésének minőségét, pontosságát, megbízhatóságát és hatékonyságát elemzi és értékeli.
A Vajdasági Magyar Szövetség javaslatára a képviselők Goran Vujičićet (Újbelgrád) szavazták meg a bizottságba, míg a szabadkai Butás Béla lett a helyettese.
Választói névjegyzék (Fotó: N1)

