Aleksandar Vučić államfő kész elismerni Koszovó függetlenségét csak azért, hogy hatalmon maradhasson, és megússza az amerikai szankciókat – ezt állítja Nebojša Vujović volt diplomata.
Marko Đurić külügyminiszter washingtoni látogatását kommentálva kijelentette: Marco Rubio amerikai külügyminiszter Đurićnak bemutatta a Koszovó függetlenségének az elismeréséről szóló titkos megállapodást.
„A Koszovó elismeréséről szóló kötelező érvényű megállapodás aláírásával Trump hatalmas sikert könyvelhetne el, ugyanakkor nagy pofont adna ezzel az Európai Uniónak és Oroszországnak is. Másrészt ez megfelel Vučićnak is, mert időt nyerve hatalmon maradhatna. Ezzel hallgatólagosan engedélyt kapna a független sajtó elfojtására, és elodáznák a korrupció, a választási csalás és a jogállamiság sárba tiprása miatt várható szankciókat, amelyekre az amerikai kongresszus által elfogadott, a nyugat-balkáni demokráciáról szóló törvény értelmében kerülhetne sor” – mondta Vujović, aki szerint Đurić washingtoni látogatása „a belgrádi hatalom kétségbeesett harca a túlélésért”.
„Vučić rendszerének az a célja, hogy kivárja az EXPO-t, és még egyszer megjutalmazhassa magát egy busás pénzlopással. Azért, hogy hatalmon maradhasson, Vučićnak el kell fogadnia az amerikai javaslatot Koszovó függetlenségének az elismeréséről. (…) Azt gondolja, hogy Szerbiában Koszovó már senkinél nem szerepel napirenden, és elérkezett az ideje annak, hogy átadja Koszovót az amerikaiaknak annak érdekében, hogy hatalmon maradhasson” – mondta Vujović.
A washingtoni Fehér Ház, háttérben a Washington-emlékmű részlete (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)

