Még nem tudni, hogy ki lesz a március 18-án 18 órakor kezdődő regionális lakossági fórum vendége, de az már biztos, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) régen látott mozgósításba kezdett. Értesüléseink szerint ennek az az oka, hogy kétezer embert kell összecsődíteniük a szabadkai sportcsarnokba, ahová minden bizonnyal egy illusztris magyarországi vendég is érkezik. Egyesek szerint Orbán Viktor, a magyar miniszterelnök teszi tiszteletét szerdán Szabadkán, de erre azért nagyobb összegben senki nem fogadjon.
Az észak-bácskai polgároktól származó információk szerint még azoknak is el kell menniük a lakossági fórumra, akik nem párttagok, de állami intézményben dolgoznak. Értesüléseink szerint a legtöbb településen a helyi VMSZ-es vezetők írják össze a résztvevőket és a párt mikrobuszt vagy kisbuszt biztosít, hogy a tagoknak ne kelljen a saját költségükön Szabadkára utazniuk.
A VMSZ az elmúlt időszakban is szervezett hasonló tömeges rendezvényeket, de azokat minden esetben előtte meghirdettek, ugyanis a kampánytevékenységet egy koncertre vagy filmvetítésre építették fel, abban bízva, hogy így többen ellátogatnak a rendezvényre, mint abban az esetben, ha csak a párt vezetői és a magyarországi vendégek szólalnának fel.
Úgy tűnik, ha nincs koncert, akkor marad a régi jól bevált módszer, vagyis a párttagok mozgósítása Vajdaság valamennyi településéről.

