Az Abu-Dzabi Alapon keresztül megvalósuló projektek, valamint a csatornahálózat egyes részeinek átalakításába történő beruházások egyszerre szolgálják a vízelvezetést és az öntözést.
Mint Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter Újvidéken tett látogatása során kiemelte, az Abu-Dzabi Alapból finanszírozott projekt még 2013-ban indult és a projekt most a befejezéséhez közeledik, Igor Kolaković, a Vajdaság Vizei Közvállalat igazgatója pedig úgy fogalmazott, ezeknek a beruházásoknak köszönhetően lényegesen nagyobb területek öntözése válik lehetővé.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
A miniszter elmondta, hogy az idén a megvalósított beruházások összértéke várhatóan eléri a 100 millió dollárt, és egy új szakasz következik, összhangban Szerbia 2030–2035-ig szóló fejlesztési tervével.
„Már folynak tárgyalások az Egyesült Arab Emírségek partnereivel mintegy 300 millió dollár értékű beruházásokról, és folyamatban van egy 75 millió dolláros projekt megvalósítása is, amelyet a Szaúd-Arábia Fejlesztési Alapja finanszíroz” – tette hozzá a miniszter.
Hangsúlyozta, hogy elsőbbséget élveznek azok a projektek, amelyek a legnagyobb hasznot hozzák a mezőgazdaság és a helyi közösségek számára, a források ésszerű felhasználása és korszerű technológiák alkalmazása mellett.
„Olyan kihívásokkal szembesülünk, mint a klímaváltozás, a magas energiaárak és a korlátozott vízkészletek, ezért hatékonynak kell lennünk, és azokra a rendszerekre kell összpontosítanunk, amelyek a legnagyobb eredményt adják” – mondta Glamočić, és bejelentette az öntözés bővítését a gyümölcstermesztésben, a zöldségtermesztésben és más, intenzív vízellátást igénylő kultúrák esetében.
Az Abu-Dzabi Alap által finanszírozott projektek megvalósításával összesen 62 millió eurót fektettek be a vajdasági öntözőrendszerek fejlesztésébe, ami mintegy 129 000 hektár mezőgazdasági terület öntözését tette lehetővé. A projektek új rendszerek kiépítését, a meglévők korszerűsítését, valamint a vízgazdálkodási infrastruktúra fejlesztését foglalták magukban.
Ezen felül a csatornahálózat egyes részeinek kettős rendeltetésű rendszerekké történő átalakítására 3,148 milliárd dinárt fordítottak, amivel további 80 000 hektár öntözése vált lehetővé. A Vajdaság egész területén zajló munkálatok magukban foglalják a csatornák tisztítását, a hálózat felújítását és a kapcsolódó létesítmények helyreállítását, több mint 900 kilométernyi hálózaton, 25 község területén.
Fotó: pixabay

