A Korrupcióellenes Ügynökség olyan határozatot hozott, amelyben megállapítja, hogy nem rendelkezik bizonyítékokkal arra vonatkozóan, hogy kétséget kizáróan megállapítható legyen, hogy történt-e vagy sem jogsértés a politikai pártok finanszírozásáról szóló törvény rendelkezéseinek megsértése kapcsán a Szerb Haladó Párt (SNS) részéről a március 21-én a belgrádi Arénában tartott nagygyűlés esetében.
Az SNS elleni bejelentést – amint az az Ügynökség honlapján közzétett határozatból kiderül – március 31-én nyújtották be, ezt követően pedig eljárás indult annak gyanúja miatt, hogy megsértették a törvényt, mivel az N1 televízió beszámolója szerint a gyűlés résztvevőinek 3000 és 4500 dinár közötti összeget fizettek.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
A bejelentés szerint a törvénysértés abban áll, hogy a kampányköltségek egy részét készpénzben fizették ki, ami ellentétes a törvénnyel. Emellett – ha nem az SNS kampányköltségéről volt szó, hanem egy harmadik fél szolgáltatásáról – az is jogsértést jelenthet.
„Megállapítható, hogy a koordinátorok nagyszámú személyt vontak be a gyűlésen való részvételre, maguk is díjazás ellenében végezték ezt a munkát, és ezért nagyon valószínű, hogy az ilyen hozzájárulás, illetve az ingyenes szolgáltatás teljes értéke meghaladta az egy átlagos szerbiai fizetés összegét (ami a törvény szerint a megengedett határ)” – áll a bejelentésben.
Az Ügynökség közlése szerint az SNS meghatalmazottja április 3-án válaszában vitatta a bejelentésben szereplő állításokat, és jelezte, hogy a bejelentés nem közvetlen bizonyítékokon, hanem az N1 portál médiában megjelent állításain alapul, s hogy az ilyen médiatartalomból nem következik automatikusan, hogy az SNS bárkinek pénzt fizetett volna, sem az, hogy megszervezett, jóváhagyott vagy elfogadott bármilyen állítólagos kifizetést.
„A politikai párt meghatalmazottja hangsúlyozta, hogy a bejelentésből és a csatolt anyagokból nem derül ki egyetlen közvetlen bizonyíték sem arra, hogy az SNS bárkit fizetett volna a gyűlésen való részvételért, sem az, hogy bárkinek készpénzt adott volna át. Nincs azonosított kifizető, aki a politikai szervezet nevében járt volna el, és nincs olyan dokumentáció sem, amely alapján kapcsolat állapítható meg az állítólagos kifizetések és az SNS között” – idézi az Ügynökség.
A meghatalmazott – mint hozzátették – úgy értékelte, hogy a bejelentés a gyanú szintjén marad, amely egy újságcikken alapul, de „nem rendelkezik a törvénysértés megállapításához szükséges ténybeli alappal”, valamint a mellékletekből „az sem következik, hogy egy harmadik fél az SNS javára vagy érdekében fizetéseket teljesített volna”.
A határozatot Dejan Damjanović, a Korrupcióellenes Ügynökség igazgatója írta alá, és ellene 30 napon belül közigazgatási per indítható a belgrádi Közigazgatási Bíróságon.
Fotó: Nova.rs

