Sofija Mandić jogász és mint a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) tagja úgy értékelte, hogy a RIK által beszerzett választási anyagok mennyisége „jelentősen növeli az esélyét” annak, hogy Szerbiában rendkívüli választásokat tartsanak június végén.

„Ez nem jelenti azt, hogy ez biztosan meg is fog történni, lehet ősszel is, lehet decemberben vagy bármikor. De mindenképpen az, amit eddig a médiában hallottunk, most valamilyen technikai megvalósítást is nyer” – mondta Mandić az „U centar” című podcastban, amelyet Stefan Janjić, a Srbija centar párt képviselője vezet.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

A RIK korábban elfogadta a 2026-os évre vonatkozó közbeszerzési tervét, amely szavazóurnák, UV-lámpák, elemek és a szavazók ujjának megjelölésére szolgáló spray-k beszerzését irányozza elő. Vladimir Dimitrijević, a RIK elnöke elmondta, hogy az általa vezetett testület fel szeretne készülni az esetleges parlamenti, elnökválasztási, helyhatósági vagy nemzeti kisebbségi tanácsi választásokra.

Mandić szerint, amikor a bizottság tagjai először értesültek ezekről a beszerzésekről, úgy vélték, hogy a nemzeti kisebbségi tanácsok választásairól van szó, mivel erre volt elkülönítve forrás a költségvetésben.

„Időközben azonban további dokumentumokat kaptunk, amelyekből látszik, hogy a beszerzés valójában tartalékalapból történik, tehát nem a RIK rendes költségvetéséből, és olyan mennyiségű anyagról van szó, amely nem lehet elegendő a nemzeti tanácsok választásaihoz. Épp ellenkezőleg: országos szintű választásokról van szó, leginkább parlamenti, de akár elnökválasztás is lehet” – tette hozzá.

Szavai szerint 2023-ban is körülbelül két hónap telt el a választási anyagok beszerzése és a választások megtartása között, „ahogyan most is várható”.

„Látjuk, hogy hasonló folyamat zajlik tartományi szinten is, ami megint csak növeli annak esélyét, hogy ezek a választások együtt, jóval korábban kerüljenek megrendezésre, mint azt a rendes menetrend előírná. A tartományi és parlamenti választásokat elvileg 2027 végén vagy 2028 elején kellene tartani” – mondta.

Arra reagálva, hogy a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) elnökjelöltje Vladan Petrov, az Alkotmánybíróság elnöke vagy Čedomir Antić, a Bölcsészettudományi Kar professzora lehet, Mandić azt mondta, hogy olyan személyekről van szó, akik nem foglalkoznak közvetlenül politikával, és akiket „mintegy a kalapból húz elő” Aleksandar Vučić elnök, mivel az SNS-ben nincs valódi második számú vezető.

„Vučić 15 éven át kizárólag saját magát építette, a személyi kultuszát, és most valójában teljesen mindegy, hogy Petrov, Antić, Nestorović vagy valaki más a jelölt – mindannyian csak bábok. Lehetnek számunkra többé vagy kevésbé szimpatikusak, de lényegtelenek” – fogalmazott.

Mandić szerint a hatalom taktikája, hogy akadémiai körökből állít jelöltet, amivel megzavarhatja a választókat, és így próbál reagálni arra az eshetőségre, hogy az ellenzék egy egyetemi rektort indítana.

„Ez a folyamatos másolási kísérlet, az emberek összezavarása, a rendszer abszurddá tétele, hogy végül mindenki azt mondja: ‘Ebben nem tudok részt venni, mi ez az egész?’” – mondta Sofija Mandić.

Fotó: SZMSZ