A hír: Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke közösségi oldalán bejelentette, „telefonon beszélt Magyar Péter elnök úrral, a személyes egyeztetést pedig, a vajdasági magyar közösségérdekében, még miniszterelnökké történő beiktatása előtt, Budapesten meg fogják kezdeni”. A rövidesen sorra kerülő találkozó tényét megerősítette Magyar Péter is, aki szintén a közösségi oldalán jelentette be, „Pásztor Bálinttal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével és Gubik Lászlóval, a szlovákiai Magyar Szövetség elnökével tárgyalt, és meghívta őket jövő hétre Budapestre, hogy személyesen tájékoztassa őket a TISZA-kormány nemzetpolitika elképzeléseiről.
Nézzük a téteket!
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Pásztor Bálint, VMSZ: nyilván ahhoz semmilyen kétség nem fér, hogy a vajdasági tárgyalófél szempontjából van tétje a tárgyalások végkimenetelének – nem is kicsi. Egy egész intézményrendszer (oktatási, művelődési, tájékoztatási intézmények, maga a Magyar Nemzeti Tanács, és persze ne feledkezzünk meg a Prosperitati Alapítványról) működése függ kisebb, nagyobb, vagy jelentős mértékben a Magyarországról érkező (?) közpénzektől.
Ezen a ponton viszont máris több zárójeles megjegyzés nyitható. Amelyek mégsem kerülnek zárójelbe, mert egy-két mondatot megérdemelnek.
Az egyik, hogy nyilván bőven lesznek olvasói megjegyzések arra vonatkozóan, hogy Pásztor, a VMSZ vezetősége és holdudvara nem csupán az intézményrendszer további működésében érdekelt, hanem a – fogalmazzunk így – saját egyéni egzisztenciája és anyagi jóléte kérdésében is. Értem. Nem cáfolom és nem erősítem meg, (szándékosan) nem bonyolódom bele, ki-ki döntse el magában az ilyen irányú felvetések indokoltságát, vagy indokolatlanságát.
A másik a már említett intézményrendszer szakmaiságára, profizmusára, hatékonyságára, pártatlanságára, valóban a közösség érdekeit szolgáló működésére vonatkozna. Hálás téma – lenne. Elemzése nem egy kommentár, hanem egy tanulmánykötet kereteit is meghaladná. De nyilván erről is mindenkinek megvan a maga szakmai, fogyasztói, vagy csak egyszerű állampolgári véleménye.
Pásztornak azonban nyilvánvalóan ez lesz a fő adu ásza a megbeszélés(ek) során. Az intézményrendszer. Meg hogy az a vajdasági magyar közösség érdekeit szolgálja (?). És ismerjük el, vannak ennek a kérdéskörnek a közösségin kívül egyéni, emberi dimenziói is. Több száz, akár több ezer, az intézmények valamelyikében dolgozó vajdasági magyar ember munkahelyéről és sorsáról van szó.
Azzal azonban nyilván Pásztor is tökéletesen tisztában van, hogy a támogatások folytatásáért cserébe valamit adni kell. Hogy nem mehet minden úgy tovább, mintha április 12-én semmi sem történt volna. Meglátásom szerint két dolgot tud felkínálni: egy már kiépített pártstruktúrát (erről bővebben kicsit később), és a lojalitását. Ez az, amit kicsit eufemisztikusabban úgy szoktak megfogalmazni: kompromisszumkészség. És mivel nincs túl sok mozgástere, és a feltételeket nem ő diktálja, megkockáztatom: Pásztor Bálint kompromisszumkészsége nagyjából a végtelen felé konvergál. Ha innen nézzük, ő az esélytelenek nyugalmával nézhet a tárgyalások elé: bármit is kihoz belőlük a nullától felfelé, az már nyereség.
Magyar Péter, TISZA-kormány: első olvasásra valószínűleg furcsának, sőt, ostobaságnak tűnik majd, de az az állításom, hogy a leendő magyar miniszterelnök szempontjából nagyobb a tét.
Amit Magyar esetében, és a konkrét szituációban szerintem látnunk kell, az a kísértés. A kísértés leírása a következő: itt van ez a VMSZ (és persze a többi határon túli magyar szervezet, de ez most csak érintőlegesen tartozik a témához), már kiépített párt-infrastruktúrával, alapszervezetekkel minden faluban, beépítve a szerb kormánykörökbe, bizonyos politikai tapasztalattal, és egy folyamatosan apadó, de mégis stabilnak tűnő szavazói bázissal. Egy késztermék. Csak meg kell venni. És most itt van/lesz előtte ennek a készterméknek a gazdája, és felkínálja a (feltétel nélküli? – szerintem igen) lojalitását. Hát nem egyszerűbb, mint bizonytalan ideig pénzt, paripát, fegyvert beleölni egy alternatív politikai szervezet felépítésébe, bizonytalan végkimenetellel? Hát nem egyszerűbb ily módon, egy vonással egyszer és mindenkorra pontot tenni a határon túli magyarság kérdés- és problémakörére, hogy aztán rá lehessen fordulni – az ő szempontjából és Magyarország szempontjából – fontosabb ügyekre?
A politikai pragmatizmus nyilván ezt diktálná.
De Magyar Péter szempontjából ezért nagy a tét. Mert a választást nem utolsósorban épp azért nyerte meg, mert nem csak kormány-, hanem rendszerváltást is ígért. Mert nem a pragmatizmust hirdette, hanem azt, hogy nincs kompromisszum a NER-rel (sőt, még az ellenzék többi részével sem). És ugyanez a következetesség látható és hallható tőle a megválasztása utáni első napokban is. És Magyar is hajszálpontosan tudja, hogy ki lesz a tárgyalópartnere. Egy olyan szervezet elnöke, amelynek még a legkisebb és legjelentéktelenebb funkcióval bíró tisztségviselője is papagáj módra hirdette az utolsó pillanatig a közösségi oldalakon, az utcán és a falugyűlésen Orbán Viktor és a Fidesz örök dicsőségét.
Ezt a következetességet feláldozni a politikai pragmatizmus oltárán — ez lenne az első hajszálrepedés azon a mindeddig sziklaszilárd falon, amit úgy hívunk: hitelesség. Az első elvtelen kompromisszum. Amivel az a baj, hogy azt mindig követi a második. Aztán meg a harmadik, utána meg a negyedik.
Ezért nagy a tét.
Pásztor Bálint nemrég nyilvánosan, ország-világ előtt berajzolta az x-et a Fideszre, és mindenkit arra buzdított, hogy Magyar Péter ellenfele, Orbán Viktor a biztos pont
Kapcsolódó cikkeink:
Korhecz Tamás: Elég összetett helyzetbe vezényelte magát a VMSZ vezetője
Radics Viktória: Pásztor és társai a csatlósok közé tartoznak, tehát cinkosok és bűnrészesek
