A héten több médiumban, illetve fórumon is beszéltem arról, hogy miként folytatódhat az új magyar kormány és a vajdasági magyar politikacsinálók viszonya. Szerencsétlenségemre minderről még az előtt nyilatkoztam, hogy szombaton létrejött volna a Magyar–Pásztor találkozó.
Ennek tartalmára most nem térnék ki – bárki megtalálja a különféle médiumok és a két politikai aktor eltérő tálalásában. Viszont, úgy gondolom, továbbra is az asztalon van az a három lehetséges szcenárió, amelyről a Radar hetilap csütörtöki számának írtam, illetve a Pátria Rádió szintén csütörtökön sugárzott Hatuma podcastjában és a kedd esti Közös Dolgaink csütörtöktől a YouTube-on is elérhető műsorában beszéltem.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Mivel a Radarnak írt cikk szerb nyelvű, itt ennek a szövegnek a három forgatókönyvre vonatkozó részét osztom meg magyar fordításban:
HÁROM FORGATÓKÖNYV
Sokan tartanak most attól, hogy az előzmények dacára, vagyis a VMSZ eddigi feltétlen Fidesz-hűsége ellenére létrejöhet mégis egy Pásztor–Magyar paktum, amely bizonyára kényelmes és problémamentes megoldás lehetne az új magyar kormány számára, ha nem akarna sokat bíbelődni a vajdasági magyar közösségen belüli egészségtelen viszonyokkal. Ez azonban a Tisza hitelességét vonná kétségbe, hiszen a programjában ígéretet tett arra, hogy a támogatásokról a jövőben nem politikai alapon születnek majd a döntések, hanem széleskörű egyeztetések és kerekasztal-tárgyalások révén, vagyis a kisebbségi társadalmak szélesebb rétegeinek (civilek és független szakértők) bevonásával.
Másfelől nem indult túl jól a Magyar-Vučić viszony sem: a leendő kormányfő a múlt hétfői nemzetközi sajtótájékoztatóján arra utalt, hogy hamis zászlós műveletnek tűnik számára az állítólagos támadási kísérlet a Magyarkanizsa községben húzódó gázvezeték ellen, és hogy nagyjából sejti, ki a „keresztapja” Vučić, Orbán és Fico nagy barátságának, a szerb népnek pedig azt üzente, hogy „merítsen erőt” a magyarországi választásból. Minderre pedig a szerb elnök meglehetősen dühösen és sértődötten reagált. És mivel Pásztor Vučićnak is hű harcostársa, nehezen képzelhető el, hogy Magyar teljes mértékben megbízzon benne.
Felvetődött az is lehetőségként, hogy a Fidesz csúfos vereségét követően a VMSZ vezetőségének le kellene mondani, hogy a párt tiszta lappal induljon és kiépülhessen a bizalom az új magyar kormány irányában, ám ehhez arra volna szükség, hogy a párton belül is legyenek Pásztorral elégedetlen trónkövetelők, ilyesmi azonban nem látszik egyelőre.
Nem kizárt persze az sem, hogy a Tisza teljesen ignorálja a VMSZ-t, amíg az nem „tisztul meg”, és az együttműködést más, most formálódó vajdasági magyar civil szerveződésekkel és minipártokkal kezdi meg. Ennek viszont az alternatív vajdasági magyar szcéna erőtlensége szab gátat. Szinte a semmiből kellene hirtelen felépíteni valamit, ami a VMSZ-nek opponálhatna.
A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a VMSZ-t mint a vajdasági magyarok egyetlen parlamenti mandátummal is rendelkező pártját rákényszeríti Magyar, hogy nyisson a civilek és a VMSZ-t kritizáló értelmiségiek irányába, bevonva őket is a politika alakításába, egyúttal folyamatos nyomás alá helyezve a szerbiai magyarok pártját, hogy mielőbb vesse alá magát a belső reformoknak.
De van itt még egy nagy enigma, ami nem fejthető meg a Tisza Párt vezetőinek eddigi nyilatkozataiból: hogy mennyire fognak nyíltan a szerbiai ellenzék és elsősorban az egyetemista mozgalom mellett kiállni, vagy úgymond pragmatikus viszonyra törekszenek-e inkább a regnáló szerb rezsimmel.
Akárhogy is alakul, a VMSZ eddigi kényelmes pozíciójának – amikor két autoriter rezsim csatlósaként élet és halál ura lehetett a vajdasági magyar kisebbség ügyeiben – vége van.
Pressburger Csaba
