Az idén augusztus 11. és 15. között rendezik meg Budapesten Közép-Európa legnagyobb szabadtéri fesztiválját, a Szigetet, amelynek a programjába az idén visszatér a korábban nagyon sikeres és népszerű nulladik nap, vagyis már a hivatalos programkezdés előtt is lesznek koncertek és más rendezvények a helyszínen – hangzott el a szervezőiroda szerdai sajtótájékoztatóján. A nulladik napon ezúttal egyfajta sajátos visszatekintésre invitálják a közönséget: olyan nemzetközi sztárok lépnek fel, akik az elmúlt harminc évben a legnagyobb bulikat hozták össze a Szigeten. Augusztus 10-én tehát itt lesz a Faithless, a Morcheeba, valamint Goran Bregović és az ő elmaradhatatlan esküvői és temetési zenekara: Goran Bregović with his Wedding & Funeral Orchestra.
Az augusztus 10-i nulladik nap programjában fellépő brit Faithless elektronikus zenei formáció a Szigeten 1999-ben lépett fel először, a 2001-es koncertjük napján először került ki a „megtelt” tábla a bejárat elé, 2010-ig összesen ötször tértek vissza a fesztiválra, őrült koncertekkel minden alkalommal, amelyek nézőszámukat tekintve rekordokat döntögettek a fesztivál történetében. A Morcheeba az angol triphop forradalom egyik zászlóvivője. A csapat a Szigeten 2001-ben lépett fel először egy emlékezetes koncerttel, majd többször is visszatért, feledhetetlen emlékeket szerezve a közönségnek. Goran Bregović és zenekara 2006. augusztus 10-én lépett fel először a Szigeten, majd számos alkalommal táncoltatta meg a fesztivál közönségét hatalmas érdeklődés közepette. Az idén tehát napra pontosan a huszadik évfordulóját is megünnepelhetjük az első fellépésüknek.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Tavaly októbertől újra magyar kézbe került a Sziget Szervezőiroda és a három hónapos kényszerszünet után új lendülettel vágtak neki az idei fesztivál szervezésének. A régi-új tulajdonos és a korábbi csapat azzal az alapvetéssel kezdett a Sziget megreformálásának, hogy egyszerre erősítse meg a régi jól bevált értékeket, az új kor kihívásainak is maximálisan megfelelve. Ennek érdekében még nagyobb hangsúlyt helyeznek a Sziget egyediségére, kulturális sokszínűségére, a szolgáltatások minőségére, és igyekeznek Budapest és a Sziget szinergiáját is még jobban kihasználni.
„Nem szeretném, hogy a Sziget egy korosztályos kalitkába záródjon, s bár természetesen a legerősebb célcsoportunk továbbra is a mai fiatalok maradnak itthon és külföldön egyaránt, a régebbi látogatókat is meg kell tudnunk újra szólítani. Célunk, egy mindenki számára vonzó és szerethető, unikális fesztivál, ami a világon mindenütt egyértelműen bakancslistás eseménynek számít. Szerencsére a Szabadság Szigetét még mindig a top tíz nemzetközi fesztivál között jegyzik, de ez már nem feltétlenül elég a stabil működéshez, arra kell törekednünk, hogy amiben csak tudunk, a legjobbak legyünk és ne csak egy a legjobbak között” – mondta Gerendai Károly, a Sziget régi-új tulajdonosa. Kitért arra is, hogy első lépésként a Sziget gazdasági hátterét kellett biztosítani. A hónapok óta tartó folyamat a napokban – konkrétan: a holnap esedékes szerződés-aláírásokkal – lezárul.
„A stabil tulajdonosi háttér kialakításánál elsősorban nem üzleti befektetőket kerestünk, bár októberben meglepően sok ilyen felajánlás is érkezett. Az volt a célom, hogy elsősorban a rendezvény nagyobb alvállalkozóit és partnereit vonjam be a szervező cég anyagi stabilizálásába, mivel nekik a régi jó kapcsolaton túl, üzleti érdekük is a Sziget fennmaradása, hisz jelentős bevételük származik a fesztiválból” – mesélte a sajtótájékoztatón Gerendai.
Az alapító elmondta, hogy komoly kihívást jelentett a Sziget programstruktúrájának és víziójának újratervezése, mivel úgy látta, hogy az utóbbi években a rendezvény a hazai közönség fejében egy, „a hazai viszonyok között ugyan komoly sztárokat felvonultató, de főleg a külföldiekre célzó, nemzetközi fesztiválként” lett elkönyvelve, ezért már nem érezték eléggé a sajátjuknak, viszont a külföldiek a mindenhol máshol is látható előadók miatt már nem feltétlen utaztak ide. „Most viszont azt szeretnénk, hogy ismét egy nemzetközileg is egyedi, de közben magyar fesztivál legyen, ami csak itt, Budapesten elérhető és nem egy a sok hasonló kínálatú nemzetközi esemény közül. Fontosnak tartom, hogy a Sziget újra a hazai kulturális élet szerves, kikerülhetetlen és meghatározó eseménye legyen, ami ugyanolyan meghatározó generációs élmény lesz a magyar fiatalok számára, mint a szüleiknek volt. A külföldi vendégeknek pedig az az ajánlatunk, hogy – az amúgy más fesztiválokon is látható – nemzetközi sztárokat egy olyan fantasztikus környezetben élvezhetik, ami még számos más izgalmas, de csak itt megtalálható felfedezni valót tartogat a számukra, mindezt olyan minőségi szolgáltatásokkal megtámogatva, ami így egyszerre ígér egy komplex budapesti nyaralást és egy egyedi élményekben gazdag fesztivált” – tette hozzá Gerendai.
A Sziget Nagyszínpad fellépői már ismertek, közülük most álljanak itt a legnagyobb nevek: Skrillex, Bring Me The Horizon, Florence + The Machine, Twenty One Pilots, SOMBR, Zara Larsson, Tash Sultana, Lewis Capaldi, Skepta és Jorja Smith.
