Józsa László: Egyes közjegyzőknél és a földhivatalokban is sérül a magyar nyelvhasználati jog

Miután kiderült, hogy az általunk telefonon felkeresett negyvenhét közjegyzői iroda közül mindössze tizenhárom hajlandó kiadni a közjegyzői okiratot magyar nyelven, megkérdeztük Józsa László ügyvédtől, aki korábban a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint a testület nyelvhasználati bizottságának is a tagja volt, hogy mi a véleménye a kialakult helyzetről, ki a hibás és kiknek lenne a feladata, hogy ezen a területen pozitív változások történjenek?

– A probléma megítélése nem a közjegyzők magatartásában, hanem abban van, hogy a közjegyzők kinevezése során sem a közjegyzői kamara a kinevezési javaslatok megfogalmazása és a pályázat lebonyolítása során, sem pedig az igazságügyi minisztérium nem tartja be maradéktalanul a közjegyzőről szóló rendelkezését, amelyek értelmében a kinevezés során gondot kell viselni a lakosság nemzetiségi összetételéről és a kinevezendő közjegyző nyelv- és szakterminológiai tudásáról az adott kisebbség nyelvén. Vagyis a hatóságnak kellene gondot viselni arról, hogy megfelelő számban, vagy ha úgy tetszik, megfelelő arányban kerüljenek kinevezésre olyan közjegyzők, akik nem csak ismerik, hanem használni is tudják az adott kisebbségnek a nyelvét. Ez nem valósul meg maradéktalanul.

Ennek milyen akadályai vannak?

– Egyrészt, ha azokat az önkormányzatokat vesszük alapul, ahol gyakorlatilag csak egy közjegyző kinevezésére van lehetőség, mos példaként említeném Magyarkanizsát, ahol vagy sikerül olyan közjegyzőt kinevezni, aki magyarul is el tud járni, vagy nem. Szabadka esetében más a helyzet, ugyanis a szabadkai székhellyel kinevezendő közjegyzők eljárhatnak Szabadka, Topolya és Kishegyes község területén is.

Van elegendő számú, végzett jogász Vajdaságban, akik alkalmasak lennének ellátni a közjegyzői feladatokat, úgy, ha az ügyfél kéri, akkor magyar nyelven is elkészüljenek a dokumentumok?

– Mindennapi aktuális sorsproblematikánkhoz tartozik, hogy fogytán vagyunk a rendelkezésre álló magyar anyanyelvű vagy magyar nyelvtudással rendelkező, képesített okleveles jogászokból. Emiatt nincs könnyű dolga a hatóságoknak, mert ők magyarul eljárni képes közjegyzőket nem tudnak „teremteni”. Ez tehát egy olyan szerencsétlen helyzetet idéz elő, hogy a vajdasági magyar anyanyelvű polgárok nem minden esetben férnek hozzá olyan közjegyzői intézkedéshez, amely a törvény következetes betartásával a saját anyanyelvükön zajlana. Gondot kellene viselni azoknak a magyar anyanyelvű jogászoknak a képzésére, akikből később többek között közjegyző is lehetne, ez pedig a magyar politikumnak a felelőssége. A mai állapotok szerint a Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Szövetség található olyan politikai helyzetben, hogy befolyásolni tudják az oktatáspolitikában uralkodó helyzeteket.

Arról mi a véleménye, hogy a közjegyzők sok esetben az eljárás során a fordítási feladatokat végző személy juttatását, illetve az okirat lefordításának költségeit is az ügyfélre igyekszenek hárítani?

– Ezt a kérdést ketté kell választani. A hivatalos nyelvhasználatról szóló törvény rendelkezései értelmében az eljárást lefolytató hatóság kötelessége a tolmács honorálását biztosítani, úgyhogy téves az az álláspont, hogy az ügyfélnek kell, hogy ezt kifizesse. Más lapra tartozik, hogy tudomásom szerint a közjegyző jogosult felszámítani a közjegyzői díj keretében a fordítási költségeket. De azt sem szabad elfelejteni, ha bíróság előtt van szükség bírósági tolmács alkalmazására, az minden esetben – kivétel nélkül – a bíróság költségkeretét terheli, és azt nem hárítják át a szerbül nem vagy gyengébben beszélő ügyfélre, úgyhogy ebben a tekintetben még korrigálni kellene a közjegyzők vonatkozó gyakorlatát. Ugyanez a helyzet akkor is, ha a közjegyző csak szerbül adja ki az okiratot, és a fordítást a saját költségemen kell megcsináltatnom.

Az általunk megkérdezett 47 közjegyzőből 13 jelezte, hogy nem okoz számára gondot kiadni az okiratot magyarul. Ha ilyen nagy számban nem tudnak a közjegyzők eleget tenni a törvényes kötelezettségüknek, akkor érdemes-e összehívni a Magyar Nemzeti Tanács nyelvhasználati bizottságát, hogy egy ülésen megvitassák a helyzetet és hogy orvosolják a helyzetet?

– Már csak azért is van létjogosultsága ennek a felvetésnek, mert 12 éve van újból bevezetve Szerbiában a közjegyzőség: 2014 előtt egészen a második világháborútól errefelé nem volt, és ennek az intézménynek a működtetésében gyakorlatunk sem volt még nyelvhasználati vonatkozásban sem. Eljött az ideje annak, hogy összegezzék a tapasztalatokat mindazok, akiknek ez dolga, és úgy gondolom, hogy nyelvhasználati vonatkozásban pont az MNT nyelvhasználati bizottsága vállalhatná magára azt a feladatot, hogy kielemezze, hogy hol tart a nyelvhasználat kérdése tekintetében a közjegyzőségi rendszer, mert akad tennivaló bőven, van mit javítani a helyzeten.

Mint ügyvéd más területen is találkozik hasonló, a hivatalos nyelvhasználatot figyelmen kívül hagyó esetekkel?

– Magukkal a bírósági eljárásokkal kapcsolatban is az az anomália, hogy ha és amennyiben valaki az első fokon kéri, hogy kisebbségi nyelven folyjon a bírósági tárgyalás, akkor dupla munkára kényszeríti a bírót, mert neki kötelessége kisebbségi és szerb nyelven egymással párhuzamosan biztosítani a jegyzőkönyveket, a végzéseket, az ítéleteket és ez egy mérhetetlenül gyakorlatlan és elrettentő megoldása a nyelvhasználati jogok érvényesítésének és erről is vitát kellene nyitni. Ahogyan arról is beszélni kellene, normális-e, hogy például az adóügyi határozatokat csak szerbül és csak cirill betűs írásmódban kapnak meg rendszerint az önkormányzatoktól a polgárok és ténylegesen azzal a problémával szembesülünk, hogy a polgárok egy része legjobb szándéka mellett sem érti egész egyszerűen azt, amit a papíron ír. Ezek olyan gyakorlati problémák, amelyekre – vállalva a megkövezés kockázatát is – ki kell, hogy mondjam, a kommunizmus idején jobban voltak szabályozva és a gyakorlatban átültetve, mint most, amikor állítólag demokráciában élünk.

Évekkel ezelőtt szóba került, hogy a területi földhivatalok a hivatalos nyelvhasználatról szóló törvény világos rendelkezése ellenére sem fogadnak be fordítás nélkül, magyarul elkészült ingatlan-forgalmazásról szóló szerződéseket.

– A helyzet változatlan: a területi földhivatalok a magyar nyelven átadott szerződéseket kiadják fordításra, és csak a szerb nyelvű fordítás alapján hajlandók eljárni, sutba vágva ezáltal azt a kötelezettséget, hogy olyan személyzeti állományt alkalmazzanak a saját munkájában, akik értik az adott kisebbség nyelvét, és el tudnak járni a kisebbség nyelvén megfogalmazott és benyújtott okiratok alapján is. A gyakorlatban ez úgy néz ki, ha valaki „vetemedik”, hogy kisebbségi nyelven nyújtson be a kataszternek egy szerződést, és kérje a szerződés alapján egy ingatlan tulajdonjogának az átíratását, vagy bármilyen más jognak a beírását, abban az esetben mellékvágányra tereli az ügyfél a saját ügyét, és önmagának okoz kárt, mert a kataszter csak hónapok, urambocsá évek után veszi elő érdemben az ügyet akkor, amikor a hivatalos fordítás az ő megrendelésük alapján megérkezett. Ez egy érdemi kisebbségi jogsértés és ezzel kapcsolatban a vajdasági magyar politikumnak fel kellene lépnie.