Zsemberi: Magyarországon most még minden új, minden eshetőségre felkészültünk A TSC elnöke szerint az akadémia lesz kissé kritikus pont, mert az rengetegbe kerül

„Ha kiharcoltuk volna a bennmaradást, valószínűleg Žarko Lazetić lett volna az új edzőnk, és leginkább ezt sajnálom” – nyilatkozta Zsemberi János, a Topolyai Sport Club elnöke a Mozzart Sportnak abban az interjúban, amely felölelte az észak-bácskai klub elmúlt hét évét, egészen a Szerb Szuperligába jutástól, a Bajnokok Ligája-selejtezőjén át a másodosztályba történő kiesésig. A TSC a 2018/2019-es idényben története során először harcolta ki, hogy az ország legjobb csapatainak társaságában, vagyis a Szuperligában szerepeljen, és a hét szezon alatt kétszer is bejutott az európai kupaporondon a ligaszakaszba, egyszer a kiesés szakaszig is eljutott, bajnoki ezüstérmet szerezett, majd a mostani szezon végén – kiesett a ligából.

Tavaly júliusban bizonyára erre kevesen fogadtak volna, azonban Szerbia talán legjobb infrastruktúrájával (ha a stadiont és az akadémiát nézzük) rendelkező klubja a 2026/2027-es idényt a másodosztályban tölti. A Mozzart Sport interjújának szerkesztett változata:

– A sportban ugyanúgy van, mint az üzletben: amikor fejlődsz, a jó dolgok újabb jó dolgokat vonzanak maguk után. Minden szépen növekszik, különösen, ha az alapok jók. Nálunk pedig az alapok kiválóak voltak. Először Szabó Zoltán, majd később Žarko Lazetić személyében találtuk meg a megfelelő edzőt, bár nem volt minden pillanat fenékig tejfel, a kettőjük közötti időszakban akadtak problémáink. Žarko érkezésével azonban minden kocka a helyére került, valósággal kilőttünk, és egy olyan nagyszerű csapatot építettünk, amely zseniális eredményeket ért el. Azok a srácok viszont ekkor eljutottak egy olyan szintre, ahol mi, mint egy nem túl nagy klub, már nem tudtuk követni a jövőbeli elvárásaikat. Feltűntek a nagy klubok radarján, amelyek kiváló feltételeket kínáltak nekik, és ezzel nem tudtunk versenyre kelni, nem adhatunk havi 30-40 ezer eurós fizetéseket. De ez normális dolog, nemcsak nálunk van így: a Dortmundból a Bayernbe mennek a játékosok, a Bayernből a Realba… – nyilatkozta Zsemberi.

A kiesés után leginkább olyan hozzászólások érkeztek, hogy: „megbukott az Orbán-kormány, vele együtt bukott a TSC”. A kettőnek semmi köze nem volt egymáshoz, de a magyarországi kormányváltás hatással lesz valamilyen módon a klubra?

– Nehezebb lesz dolgunk, mert Orbánban hatalmas szeretet élt a futball iránt, és ezt egy következő kormánytól már nem várhatjuk el. A jó kapcsolatoknak köszönhetően valóban hatalmas segítséget kaptunk, de a TSC nem csak ebből élt. Ott a cégem, a szponzorok és a játékosértékesítés. A TSC elért egy olyan szintet, ahol az első csapat a magyar kormány segítsége nélkül is megáll a lábán. Nálunk ezen a téren az akadémia lesz kissé kritikus pont, mert az rengetegbe kerül. 2250 gyerekünk van, több alközponttal az ország északi részétől egészen a déli részéig, Kraljevótól Cservenkán, Zentán át Szabadkáig. Ez egy olyan rendszer, ami 3 000 000 euróba kerül évente. Kétharmadát a magyar kormánytól kaptuk, egyharmadát mi adtuk bele. Ebből adódhat problémánk, de azzal, amink van, senki más nem rendelkezik. Ez persze nem jelenti azt, hogy a jövőben semmilyen segítség nem lesz; Magyarországon most még minden új, korai lenne erről beszélni. Minden eshetőségre felkészültünk. A lényeg, hogy futballozzunk. Mi egy kisváros vagyunk, ezt nem tagadom, és büszke vagyok erre a kisvárosomra, a környezetemre, ahonnan származom. Az egész régió jól jár ezzel a klubbal.

Elégedett a topolyai mérkőzések nézőszámával?

– Nem értek egyet azzal, amikor az emberek azt mondják, hogy alacsony a nézőszám. Van 11 VIP-páholyunk, amelyekért évente 25 000 eurót fizetnek. Mindegyikben 20 ember fér el, ez összesen 220 fő, és mindig telve vannak. Alatta található a VIP-részleg, ahol további 1000 ember foglal helyet. Ezen kívül van 1200 eladott bérletünk. Van egy szurkolói csoportunk is, így általánosságban a legrosszabb esetben is 1500–2000 ember van kint minden mérkőzésen. Szerintem a mai világban ez egyáltalán nem olyan rossz. Beszéltek a Noah elleni európai meccs alacsony látogatottságáról, de azon az estén olyan köd volt ebben a térségben, hogy a környékbeli emberek fizikai képtelenség volt, hogy eljussanak a stadionig. Amikor normálisak voltak a körülmények, az európai meccseken telt ház volt, ötszörös volt a túljelentkezés a jegyekért.

Önök voltak az egyik első klub, amely a liga létszámcsökkentése mellett tette le a voksát. Most, egy ilyen végkifejlet után, megbánta ezt?

– Nem. Ha ma újra szavazásra bocsátanák, a kiesésünk ellenére is újra a 12 csapatosra való csökkentésre emelném a kezem. Kaptunk egy hatalmas pofont, nem mondom, hogy meg nem érdemelten. Fáj. Csalódottak vagyunk, de az ilyen dolgokból fel lehet állni. Ami nem öl meg, az megerősít. Az, hogy a TSC kiesett a Mozzart Bet Szuperligából, nem jelenti azt, hogy Topolyán megáll az élet, vagy hogy a klub belefullad a gyászba. Ellenkezőleg, a sportakadémián a munkálatok változatlan intenzitással folynak. Épül egy csupa üveg edzőterem, amely a pályák között, a főépületen kívül kap helyet. Épül a hotel, és épül egy új, természetes füves pálya is, amely mellett lelátó és parkoló is lesz.

A TSC lassan egy olyan sportközpontot hoz létre, amilyennel a szerb válogatott rendelkezik Ópázován.

– Hamarosan érkezik hozzánk a török másodosztályú Ankaragücü, amely itt végzi majd az edzőtáborát. Eljön a Közel-Keletről az ismert Aspire Akadémia is, valamint a norvég Tromsø utánpótlás-csapatai. Van egy atlétikai részlegünk is, amelynek tagja Világos Adriana gerelyhajító. Ő is a mi létesítményeinket használja. Vagyis a városunk más sportágaira is odafigyelünk.

Ami a szakmai részt illeti, Lazetić távozása alapjaiban rendezte át a helyzetet, és utána úgy tűnt, nem találja az egyesület a megoldást.

– Žarko nemcsak edző volt, hanem menedzser is, bizonyos értelemben sportigazgató. Az ő távozásával nemcsak egy edzőt veszítettünk el, hanem valakit, aki nagyon jól feltérképezte és kiválasztotta a játékosokat. Néhány labdarúgó távozásával pedig eluralkodott nálunk a káosz. Sokan azt hiszik, hogy spóroltunk, de nem így van; kiváló játékosokat hoztunk, csak éppen néhányat nem találtunk el, mások pedig alulteljesítettek… Ahogy korábban minden jól alakult és minden összeállt, most úgy fordult minden ellenünk. Egészen az utolsó fordulóig. Hihetetlen, hogy kilenc dologból hogyan alakulhat nyolc rosszul.

Az első melléfogás – mint utólag kiderült – Darije Kalezić edző volt, akinek a várakozások szerint egy új arcot, egyfajta frissítést kellett volna hoznia a szerb futballéletbe.

– Darije Kalezić személyében egy olyan edzőt hoztunk, akiről azt gondoltuk, hogy magasabb szintre emel minket. 35 év hollandiai munka állt mögötte, U19-es Bajnokok Ligáját nyert, a Den Haag edzője volt. Ő viszont kissé lebecsülte a ligát, ami egyébként egy szezonnal korábban Klafurić érkezésekor is megtörtént. Ő is azt hitte, hogy ez a bajnokság gyengébb, és azonnal jöttek a pofonok. Lehet, hogy a liga gyengébb, de sajátos. Kalezićtyel szemben igazán türelmesek voltunk, ő mégsem tudott alkalmazkodni. Valahogy a kémia sem működött. Kalezić például háborúba keveredett Degenekkel. Nem beszéltek egymással. A csapatkapitány és az edző. Ez már a startnál »mínusz öt« pontot jelentett nekünk, ha nem tízet. A végén pedig »fél ponttal« estünk ki.

A múlt nyári játékosigazolásoknál is becsúsztak melléfogások…

– Olyan játékosokat igazoltunk, akik nem voltak elég nagy harcosok. Senki sem mondhatja, hogy Sarpreet Singh rossz játékos – egy olyan ember, aki Új-Zélanddal kijutott a világbajnokságra, és a Bayern München tagja is volt. Itt viszont a szerbek… egyszerűen átgázoltak rajta. Nem szokott hozzá ehhez a futballhoz. Minden párharcot elveszített. Ugyanez igaz Mezeire is, akit Magyarországról hoztunk. Soha ennyi légiósunk nem volt, és mindegyik azt mondja: Hát ez itt egy ketrecharc, mert olyan pályákra érkeznek, ahol műfű van, rengeteg a becsúszás, nagyon intenzív futballt játszanak, és mindenki csak ámul.

Leigazoltuk Tyrone Conraadot, aki Nikšićben a liga gólkirálya volt, majd a harmadik meccsen megsérült, így csatár nélkül maradtunk. Fél évig sérült volt. Azt mondta, ez egy durva liga, rugdossák őt, és fél év után el kellett engednem, mert nem akart, nem tudott játszani. Baptiste Roux kiváló játékos, de nála is a ligához való alkalmazkodás a probléma. Radin az első fordulóban megsérült, fél évig nem számíthattunk rá. Ekkor hoztuk Jovičićot, aki korrektül lehozta a meccseket. Aztán Saša Jovanović sérült meg. Prestige-t úgy döntöttem, hogy nem adom el, pedig volt rá ajánlatom; ő emiatt alulteljesített, később meg is sérült… Minden negatívum, ami csak megtörténhetett – megtörtént. Pont úgy, ahogy korábban minden pozitívan alakult.

Az a benyomásunk, hogy talán önök is kissé lebecsülték a helyzetet a klubnál, bízva abban, hogy a csapat a minősége révén magától is kimászik a gödörből.

– A klubban senki sem volt kellően tudatában annak – mivel korábban nem volt ilyen tapasztalatunk –, hogy jobban össze kellene kapnunk magunkat, mert igenis jöhetnek problémák, hiszen az utolsó fordulóig nem álltunk kieső helyen. Mindenki a minőségben bízott. A bajnokság során nem figyeltünk eléggé sem a játékvezetésre, sem a klub körül zajló problémákra, és talán nem volt elég tűz a csapatban. Mindig vártunk valamire, hogy majd minden rendbe jön, hogy majd beindul a szekér, de ebből a várakozásból végül kiesés lett.

Ha mindent összegezni akarok: a klubban a fegyelemnek és az elkötelezettségnek mindig a maximális szinten kell lennie. Sőt, azon is túl, mint az életben. Mindig 150 százalékot kell nyújtani. Nem szabad várni semmire a saját minőségedben bízva, mert az éhesek átgázolnak rajtad. A TSC nem volt elég éhes. És ezért történt ez. Nem mondom, hogy nem vagyunk csalódottak. De le fogjuk vonni a tanulságot, és a következő szezon első napjától kezdve azon fogunk dolgozni, hogy visszatérjünk a Szuperligába, ahová valók vagyunk.

Volt valamilyen visszhangja annak a nyilatkozatának, amelyet a Mozzart Sportnak adott, miszerint jobb emelt fővel kiesni, mint tisztességtelenül bent maradni?

– Leginkább az az üzenet tetszett, amit Gajić minisztertől kaptam. Sokat jelent nekem. Nagyon sok ilyen elismerést kaptam, és örülök neki. Ha a kieséssel kellett megfizetnünk az árat azért, hogy normálisak, hogy mások maradjunk, akkor legyen, jól van ez így.

Ön szerint mi volt a vitatható – ha elmondhatja – a bajnokság hajrájában? Hiszen a nyilatkozatát sokan úgy értelmezték, hogy ön valaki másra neheztel.

– Nem haragszom senkire! Az alsóházban lévő klubok évek óta megegyeznek egymás között, hogy ki, kinek és hogyan segít be, szívességeket tesznek egymásnak. Hát, tegyék, nem vetek a szemükre semmit. Nem tetszik, az biztos. De az életben minden visszaköszön. Mi is biztosan megfizetjük a vámot bizonyos dolgokért ezzel a kieséssel, és ez velük is meg fog történni. Mindent korábban kellett volna megoldanunk, nem szabadott volna megvárnunk az utolsó fordulót. Ha korábban csak egyetlen apró hibával kevesebbet vétünk, ez nem történik meg. Ostobaság lenne most ennyi dolog után másra hárítani a felelősséget. Mi vagyunk a hibásak, hogy ilyen helyzetbe hoztuk magunkat. De az biztos: ha 100 százalékig tisztességesen játszottak volna, a TSC nem esett volna ki. Csak ennyit tudok fűzni az utolsó fordulóhoz.

Önmagának mit vet a leginkább a szemére egy ilyen szezonvégi lezárás után?

– A kellő elkötelezettség és odafigyelés hiányát. De erre is van magyarázatom. Egy hatalmas hotelt építünk a klubon belül, edzőtermeket, pályákat létesítünk, milliós beruházásaink vannak, és mindezzel nekem kell foglalkoznom. Így egyszerűen nem gyakoroltam elég nyomást a szakmai stábra, hogy koncentráltak maradjanak, és ne engedjék meg, hogy ez megtörténjen. A jövőben egy kicsit szigorúbbnak kell lennem. Nagyobb fegyelmet kell követelnem a munkatársaimtól, hogy soha többé ne engedhessünk meg magunknak ilyen lazaságot. Mindig magasabb intenzitáson kell pörgetni a klubot. Nem ez volt a célunk, de megtörtént. Ez nagyobb klubokkal is előfordul. A Tottenham is majdnem kiesett. Az Európa-liga-beli riválisunk, a West Ham pedig ki is esett. De csak nálunk csinálnak ebből ekkora nemzeti tragédiát. Magyarországon a labdarúgó-szövetség elnökének, Csányi úrnak a klubja, aki az OTP Bank tulajdonosa – tehát egy rendkívül jómódú ember –, négy évvel ezelőtt kiesett, és három szezonra volt szüksége a visszatéréshez. Ott kiesett a Honvéd is, ami olyan, mintha nálunk a Partizan esne ki. Történnek ilyen dolgok, ha az emberek elszámolják magukat.

Talán az is probléma volt, hogy a játékosok túl elégedettek és kényelmesek voltak itt? Nincs nyomás a vezetőség vagy a szurkolók részéről, a pénz időben érkezik, nyugodt a környezet…

– Ez igaz. És ez a kudarc egyik fő oka, hogyne. Ez az egyik legnagyobb hibánk. Žarko Lazetić ezt nem engedte meg. Sokszor előfordult velünk, hogy az első félidőben lejátszottuk az ellenfelet a pályáról, vezettünk 1:0-ra – mint most a rájátszásban a Mladost és a Radnički ellen –, a második félidőben viszont visszaesett a csapat. Az ellenfél feltámadt, a mi csapatunk pedig összeesett. Azért, mert nem helyeztünk elég nyomást a játékosokra, túl kényelmesek voltak, és ez óriási problémát jelentett. Napra pontosan megkapják a fizetésüket, mindent. Még prémiumokat is osztottam nekik, pedig a tabellán egyáltalán nem olyan helyen álltak, amiért ez járt volna. Azért tettem, hogy valahogy motiváljam őket. De mint mindenben, itt is ki kell adnod magadból az utolsó atomnyi energiát is, hogy elérj valamit, mert ha nem repülsz, akkor zuhansz. Amikor pedig elindulsz lefelé a lejtőn, azt nagyon nehéz megállítani.

Mi lesz a csapattal a következő szezonban?

– Nem fogjuk feloszlatni a keretet. Néhányan távozni fognak, mert úgy gondoljuk, nincs helyük közöttünk. Egyesek iránt van érdeklődés, de a csapat magját meg akarjuk tartani, ráadásul van nyolc-kilenc nagyon jó, ígéretes utánpótláskorú játékosunk, egyik jobb, mint a másik. Ezért szoktam mondani: az egyik szemünk sír, a másik meg nevet a kiesés miatt. Két okból is: ez a nyolc-kilenc fiatal most meg fogja kapni a lehetőséget. Ha a Szuperligában maradtunk volna – ahol a következő szezonban a 14 csapatból négy esik ki –, kérdéses, hogy hányan kaptak volna esélyt. Ha a következő szezonban jól összeérnek, és sikerül visszajutnunk a Szuperligába, ez egy olyan lendületben lévő csapat lesz, amely utána az európai porondig is eljuthat. És valószínűleg könnyebb lesz elsőnek vagy másodiknak lenni a másodosztályban, mint bennmaradni a Szuperligában.

Nem okoz majd gondot a kulcsjátékosok megtartása? Akar fognak majd játszani a szerb másodosztályban?

– Ha akarnak, ha nem, élő szerződésük van. Talán én vagyok a hibás, hogy kiestek? Az ő dolguk lett volna a bennmaradás kiharcolása. Miért nem maradtak bent? Most tessék, bizonyítsanak abban a másodosztályban. Úgyhogy…

Vajon a TSC a másodosztályban is olyan vonzó lesz az edzők számára, mint az élvonalban volt? Hiszen szinte alig van olyan hazai szakember, aki ne vágyott volna az önök hívására.

– Három nap alatt 25 ajánlatot kaptam. És mindazok az edzők, akik a Szuperligában nálunk akartak dolgozni, most is nálunk akarnak lenni. Úgyhogy most a bőség zavara a probléma. Azt szokták mondani, hogy ez édes teher, de higgye el, ez is gond, ha ekkora a kínálat, mert az ember nem akar hibázni.

Van olyan név a felajlott edzők között, aki tetszik önnek?

– Többen is vannak, akik tetszenek, de a játékoskarrier nem garancia az edzői karrierre. Van valami, ami miatt különösen sajnálom, hogy kiestünk: ha bent maradtunk volna a ligában, most valószínűleg Žarko Lazetić lenne az edzőnk! Nem járt sikerrel a Toulouse-zzal való tárgyalások során, és most valószínűleg újra ő lenne a trénerünk, amivel minden sokkal könnyebb lenne. Emiatt fáj a legjobban, hogy nem maradtunk bent az élvonalban. De az nem reális, hogy a másodosztályban itt legyen. Sivićtyel nyílt kártyákkal játszottunk, azonnal megmondtuk neki, hogy ha bent maradunk a ligában, az első számú választásunk Lazetić. Ha ő nem akarta volna, akkor Tomislav maradt volna, mert korrekt munkát végzett a rájátszásban, de a célt nem értük el. Most okosnak kell lennem, hogy ne hibázzak a választásnál. Az utóbbi időben többször is hibáztunk, most már van bennünk egy kis félelem, nehogy újra megtörténjen.

Az edző mellett, ahogy említette, új sportigazgatót is keresnek?

– Igaz, de a vezetőedző a kulcskérdés. Mert ha van egy jó edződ, szinte sportigazgatóra sincs szükséged. Nálunk nincsenek igazi sportigazgatók, mert ezt a szerepet leginkább az elnökök töltik be. Én viszont ezt nem engedem meg magamnak. Az edzővel soha nem beszélek közvetlenül a mérkőzés után. Még másnap is háromszor megrágom, mit fogok mondani, mert nem vagyok mérvadó. Tudom, hol a helyem, és milyen szinten van a tudásom – és az nincs azon a szinten, hogy az edzőnek okoskodjak. Előbb átbeszélem a dolgokat a kollégákkal, és ha mindannyian ugyanúgy látjuk, csak akkor szólok neki. Éppen ezért lenne jó most eltalálni a megfelelőt. Mindemellett ott van Palágyi Szabolcs sportigazgatónk, de ő más dolgokra is összpontosít, nem csak az első csapatra. Hiszen nálunk ott van az utánpótlás-nevelés, a hatalmas költségvetésű akadémia a maga 22 alközpontjával, több mint 2000 gyerekkel, és száz edzőt fizetünk. Ott van a több korosztályos női csapatunk is, amire rendkívül büszkék vagyunk, hiszen ebben a szezonban a második helyen végeztek a bajnokságban, és szerepelhetnek az európai porondon. Van egy B-csapatunk is Bajsán, ahol a környékbeli gyerekek játszanak. Mindezzel nekünk kell törődnünk. Ez a rendszer többé-kevésbé elég jól össze van rakva, egy hatalmas gépezet. De ha egy ekkora Boeinget vezetsz, egy kis figyelmetlenség is olyan összeomláshoz vezethet, mint ami most velünk történt.

A TSC-vel szemben az egyik leggyakoribb kritika az, hogy rengeteg pénzt kerestek a játékoseladásokból, de keveset fektettek újak igazolásába.

– Ez nem így van. Korábban sem vettünk játékosokat ki tudja mekkora összegekért, mégis játszottunk Európában. A legtöbbet Pantovićért adtunk – 500 000 eurót. Ebben az évben fizettünk Mezeiért, Todorovszkiért, akik nagyszerűek. A játékosainknak most magasabb fizetésük volt, mint amikor Európában játszottunk, ami talán az én szégyenem. Senki sem mondhatja Branko Jovičićra, akit a LASK-ból hoztam, hogy nem erősítés a TSC-nek. Érte nem fizettem átigazolási díjat, de a mi viszonylatunkban nagyon jó fizetést adtam neki. Talán Miloš Degenek nem erősítés számunkra? Ő is olyan fizetést kapott, amilyet korábban nálunk senki. Vagy Urošević, a Partizan volt kapitánya… Elhoztuk Šatarát Oroszországból, aki kiváló játékos, igazi harcos, nagyon nagyra becsülöm, karaktert mutatott, és mindenáron meg akarom tartani. Hoztuk Roux-t a portugál első ligából, és fizettünk érte, mert Kalezić edző egy bal lábas belső védőt kért.

Nem akarom az összes pénzt, amit egy évben megkeresek, még ugyanabban az évben el is költeni. Mert mihez kezdünk jövőre, ha nem lesz játékoseladás, vagy ha egy szponzor visszalép? Mindig racionálisnak kell maradnunk, kell egy bizonyos tartalék. Nekem sem fogja senki más kifizetni az áramot, ha én nem fizetem ki.

Tartozásaik nincsenek, ellentétben a legnagyobb klubjainkkal?

– Bárhová nézel a futballban, még a nagy kluboknál is mindenkinek van valamilyen kifizetetlen számlája. Rólunk ilyet soha nem fognak hallani.

Zsemberi János, a TSC elnöke (Fotó: TSC)