A tavaszi aszály csökkentette az árpa terméshozamát Szerbiában, ahol már megkezdődött az aratás. A búzahozam is alacsonyabb lesz a nedvesség hiánya miatt. A szűkösebb kínálat ellenére azonban a felvásárlási árak a tíz évvel ezelőtti szintekre estek vissza – mondták a gazdálkodók a Betának.
„Az árpa ára, amelynek aratása néhány napja kezdődött, korábban körülbelül 24 dinár volt kilogrammonként, most viszont az új termésért csak 18 dinárt kínálnak. Az új búza felvásárlási ára kilogrammonként körülbelül 20 dinár, vagyis annyi, mint tíz évvel ezelőtt, pedig az aszály miatt akár 30 százalékkal kevesebb terem belőle” – mondta a kiszácsi Goran Filipović.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Hozzátette, hogy a búza ára a kenyér árához viszonyítva rendkívül alacsony, hiszen egy kilogramm Száva kenyér 130 dinárba kerül, ami hat kilogramm búza árának felel meg.
Filipović emlékeztetett arra, hogy 2012-ben egy kilogramm kukorica 30 dinárba került, miközben a gázolaj literenkénti ára 60–70 dinár volt. Azóta szinte minden többszörösére drágult, a gázolaj ára ma körülbelül 230 dinár literenként, a kukorica ára viszont továbbra is csak 22–23 dinár kilogrammonként.
Elmondása szerint a kukorica az elmúlt két napban már stresszállapotba került, levelei összepöndörödtek. Ha a következő napokban nem érkezik jelentősebb csapadék, és a nyáron továbbra is trópusi hőség lesz, ez a növénykultúra is veszélybe kerülhet. Tartalékok pedig nincsenek, mert a tavalyi aszály szinte teljesen megsemmisítette a termést.
„Ha trópusi nyár lesz, és a kukorica is kiég, akkor kipukkan a mezőgazdasági lufi” – fogalmazott Filipović.
Kiemelte, hogy a súlyos aszály miatt a talajvízszint is jelentősen csökkent. Korábban száraz időszakokban a kutak vízszintje mintegy másfél métert esett, most azonban már öt méterrel alacsonyabb. Azokat a gyümölcsösöket, amelyeket talajvízből öntöznek, nem lehet folyamatosan locsolni, szüneteket kell tartani, hogy a víz újra feltöltődjön.
Miroslav Matković szabadkai gazdálkodó elmondta, hogy térségükben az utóbbi időben kétszer is esett eső, az éjszakai vihar során pedig körülbelül 20 liter csapadék hullott négyzetméterenként. A szél miatt azonban megdőlt az árpa, a búza és a repce is, ami kedvezőtlen hatással van a termésre.
„Körülbelül két hete a szabadkai térségben 17 és 80 liter közötti csapadék hullott négyzetméterenként. A mostani eső talán még segíthet egyes búzafajtáknak, a kukoricának és a napraforgónak pedig ideális. Az árpának azonban már késő, annál az aszály miatt közepes termés várható” – mondta Matković.
Hozzátette, hogy a kukoricának – különösen a virágzás időszakában – még legalább két-három jelentősebb esőre lesz szüksége ahhoz, hogy jó termés legyen.
Szerinte a mezőgazdaság új problémája, hogy a több egymást követő aszályos év miatt sok gazda felhagyott a kukoricatermesztéssel, és az őszi vetésű növényekre, elsősorban a búzára és más gabonafélékre állt át. Emiatt egyre nehezebb betartani a vetésforgót, vagyis a különböző kultúrák váltását ugyanazon a területen, ami növeli a betegségek kockázatát és tovább csökkenti a terméshozamot.
Jovica Jakšić gazdálkodó szerint Dél-Bánátban ma sem esett számottevő eső, csupán enyhén benedvesítette a földet.
Hozzátette, hogy jelenleg nincs kereslet a szántóföldi növények iránt.
„Mintha valaki mesterséges hangulatot teremtene azért, hogy az árak a lehető legalacsonyabb szinten maradjanak, holott már most is rendkívül rosszak” – mondta.
Az újvidéki termésbörze is közölte, hogy működését veszélyezteti a kereskedelem hiánya, mivel bevételei a megkötött szerződések értékétől függenek.
Későn jött az eső az árpának (Fotó: Magnific)


