A Duna alacsony vízállása miatt Apátinál – Vukovár és Újlak között – ismét a felszínre kerültek egy olyan hajó maradványai, amely a feltételezések szerint mintegy 90 évvel ezelőtt süllyedt el. Ezt a területileg Apátihoz tartozó Lovas község önkormányzata is megerősítette.
“A történelem szó szerint kiemelkedett a Dunából. Lovas község hivatalos oldalán közzétettük a fényképeket és az információkat, hogy minél több adatot gyűjthessünk a helyiektől, történészektől és mindenkitől, aki esetleg tud valamit erről a hajóról. Már kaptunk is egy fontos nyomot: egy 1937-es újságcikket, amely a hajó elsüllyedéséről számol be” – mondta Lea Vidić, Lovas község elöljárója.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Hozzátette, hogy a folyómederből jól kivehető a hajó tatja.
“Egyes helyiek szerint körülbelül tizenöt évvel ezelőtt csak kisebb körvonalai látszottak, de arra senki sem emlékszik, hogy a hajó ilyen jól látható lett volna”– mondta.
Elmondása szerint egy apáti lakos talált rá arra az 1937-es újságcikkre, amely részletesen ismerteti azt a balesetet, amely feltehetően éppen ahhoz a hajóhoz kapcsolódik, amelynek maradványai most ismét előbukkantak.
A cikk szerint a Fulton nevű magyar teherszállító hajó egy, az Osztrák Gőzhajózási Társaság tulajdonában lévő uszályt vontatott Újvidék felé. Az uszályon mintegy 50 vasúti vagonnyi szenet szállítottak. Apáti közelében baleset történt, amelynek okát soha nem sikerült megállapítani, az uszály pedig a rakományával együtt elsüllyedt.
Az újságcikk szerint az Osztrák Gőzhajózási Társaság és a Vukovári Kikötőkapitányság vizsgálóbizottságai a helyszíni szemle után megállapították, hogy a hajó és rakománya teljes egészében elveszett, a vízből pedig csupán a tatja emelkedik ki.
“Ha a Duna vízszintje tovább csökken, a hajó szerkezetének még nagyobb része válhat láthatóvá. Bár az évtizedek során valószínűleg vastag folyami homokréteg fedte be, ez egyedülálló lehetőség arra, hogy dokumentáljuk folyami örökségünk egy darabját” – mondta Lea Vidić, akit a zágrábi Jutarnji list idézett.
Egy most készült fotó a hajóról Apátinál (Fotó: Lovas Község, Facebook)

