Miért hallgattatok?

Sejtettem, hogy az április 28-i naplójegyzetemben darázsfészebe nyúlok, amikor arról töprengtem, hogy a vajdasági magyar nyelvű közmédia teljes mértékű finanszírozását miért nem vállalja a szerb állam. Miért nem emelik fel a szavukat a VMSZ vezetői, parlamenti képviselői és a kormány VMSZ által delegált tagjai? Miért kell külön kalapoznia az anyaországi alapítványoknál. Mi szükség  a szegedi lakatos, vagy a pécsi boltos adóforintjára?  A kérdés egyszerű, de nálunk az egyszerű kérdések válnak tabuvá.

Már belenyugodtam abba, hogy ez is a tabuk közé tartozik, hiszen újabban immár több kétely hangzik el a magyarországi alapítványok, mint szerb állam irányába, amikor ugyanezeket a kérdéseket feltette Németh László a Klubrádiónak adott interjújában. Ha az írókra nem hallgatnak, akkor legalább gondolkodjanak el egy nagyon komoly és tekintélyes egyházfő szavain. Ne felejtsük el: két magyar származású bíborosunk van. Az egyik Erdős Péter, a másik Német László. A bíboros úr kifejtette, hogy nem kell adóforintokért ácsingózni minden ügyben, hiszen a magyar kisebbségi polgárok Szerbiában fizetik az adójukat, nem Magyarországon. Ezeket a szervezeteket eddig csak anyaországi alapítványoknak köszönve lehetett működtetni. Ez azért fordult meg a fejemben, mert a minap olvastam, hogy a médiumok működtetése brutálisan drága. Bizonyára nem olcsó, de megoldható.

Az Újvidéki Televíziót és Rádiót a szerb állam működteti és gondoskodik anyagi gondjairól. A Magyar Szó is közszolgálati médium, tehát neki sem kellene kalapoznia. Sőt, magasabb jövedelemre tennének ezért azzal, hogy a vajdasági magyar vállalkozók nem csak néhanapján, hanem rendszeresen hirdetnének bennük, amelyben arról győznének meg bennünket, hogy látogassuk meg a borpincéiket, az éttermeiket, adakozzunk a topolyai focicsapatnak.

A VMSZ parlamenti képviselőinek és a kormányban tisztséggel rendelkező politikusok kötelessége, hogy kiharcolják a megfelelő teljes támogatást. Annál is inkább, mivel a parlementi pártunk szerint sosem volt jobb dolga a vajdasági magyaroknak, mint a Vučić-érában. Heidl György, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárát parafrazálva természetes, hogy az olyan szervezeteket, intézményeket is érdemes finanszírozni, amelyekre szüksége van a magyar közösségnek, de a szerb állam nem biztosít rájuk pénzt. Valóban a kalapozásra invitálja a kisebbségi közmédiumokat a szerb kormány?  Ha igen, akkor ezt ki kell mondani. Nem hiszem, hogy ezt nem képesek elérni a magyar vezetők, csak jobban kelleme igyekezni. Nem szólok a kultúregyesületekről, az oktatási rendszerről és más intézményekről, hiszen a VMSZ képviselőit azért választották meg, hogy kiharcolják a kisebbségnek járó juttatásokat.

Ha a képviselőink tisztességes fizetésük ellenére még erre sem képesek, akkor minek ülnek a parlamentben és a kormányban? Azért, hogy a Szenttamás és a Verbász közötti autóút javításáért lobbizzanak? Ugyanis egyikük erről a „nagy sikerről” számolt be.  Más kérdés a Pannon Televízió. Nyilván iránta nincs kötelessége a szerb államnak, ami nem is várható el. Ha nagy szükség van rá, akkor ez a magyar cégek, vállalkozók, az új magyar oligarchák feladata lenne, akárcsak a független magyar médiumok támogatása. Remélem az utóbbiak ügyében helyet állnak, csak óvatosan titkolják a VMSZ előtt. A lassan kiszivárgó adatok szerint a kisebbségek szülőföldön maradásáért címén az oligarchák milliókat zsebeltek be. Az elvándorlás nagysága azt bizonyítja, hogy a maradás kérdésében csődöt vallottak. A minisztérium információja szerint rövidesen nyilvánosságra kerül, hogy ki, melyik szervezet mennyit kapott és milyen célokra. Mennyit kaptak azok a cégek, amelyeknek a piacon kellett volna kiharcolni a helyüket?

Végső ideje, hogy meghálálják a magyarországi adófizető polgárok önzetlen támogatását. A polgároknak mondjanak köszöntetet, ne egy pártnak. Ha még egy tévé fenntartására sem képesek, akkor jobban tennék, ha visszatérítenék a milliókat, mert ez azt jelenti, hogy feneketlen kútba kerültek a magyar adóforintok. A bajok nagyok, bűnbakkeresésre nincs idő. Nem a régi politikai gárda hatalmának megőrzése és nem egy új politikai garnitúra hatalomátvétele foglalkoztat. Ez ma már túl kevés! A kérdés az, hogyan lehetne lelket önteni az elvándorló, válságba kerülő vajdasági közösségbe? Hogyan lehetne megerősíteni a hiteles közösségi szellemet, nem pedig a pártszellemet?  Hogyan lehetne felerősíteni a helyi öntudatot, a helyi értékek becsületét, a maradás kultuszát abban a közösségben, amely pár évtizeddel ezelőtt büszkén vallotta magát vajdasági magyarnak és ha vendégmunkásként távozott is, a szülőföldjén építkezett, mert visszatérni szándékozott. Mostanság viszont áruba bocsájtja a házát, a termőföldjét, amit őseitől örökölt.

Soha többé ne vádoljuk őket azzal, hogy divatból költöznek el, vagy pedig pénzéhségből. És ne jusson képviselői mandátumhoz az, aki ezzel vádolta őket. Új eszmékre lenne szükség nem csupán új politikusokra. Ebben az új stratégiában senki sem maradhat néma, az értelmiségiek sem. Olyan új értelmiségi mozgalomra is szükség lenne, hasonlót ahhoz, amilyent valaha Fülep Lajos és Illyés Gyula indított el az egykézés ügyében. Az értelmiségnek meg kell szólalni, mert az utolsó magyar postás egy napon megkérdezi majd tőlük: miért hallgattatok?

Végel László

Illusztráció (Fotó: Magnific)