Branko Ružić a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) pártbizottságának azon döntése kapcsán, amellyel kizárták a soraikból, kijelentette: mély meggyőződése szerint a döntést, amelyet formailag az SPS hozott meg, politikailag egy másik helyen hozták meg, szerinte az SPS „belement abba, hogy a Szerb Haladó Párt (SNS) fióktelepének szerepét töltse be”. Kifejtette azt is, hogy kötelességének érzi a politizálás folytatását, a szerbiai képviselőházi mandátumát pedig visszaadja a pártnak.

„Tegnap a Szerbiai Szocialista Párt Alapszabály-alkotó Bizottsága úgy döntött, hogy több mint három évtizedes tagság után kizár a pártból. Politikai utam ezen szakasza ezzel lezárult, és új távlatok nyílnak meg. Keserűség nélkül fogadom ezt el, és anélkül, hogy áldozatot csinálnék magamból. (…) Ennél sokkal súlyosabb probléma az a helyzet, amelyben Szerbia van. Szerbiának olyan intézményekre van szüksége, amelyek teszik a dolgukat, nem pedig olyanokra, amelyek politikai engedélyre várnak. Az ügyésznek vádolnia kell, a bírónak bíráskodnia, a rendőrnek alkalmaznia kell a törvényt, a polgárnak pedig azért kell munkát kapnia, mert ért hozzá, nem pedig azért, mert birtokában van a megfelelő pártkönyvnek. A korrupció elleni küzdelemnek mindenkire vonatkoznia kell, függetlenül a tisztségétől, pártjától, pénzétől vagy kapcsolataitól. Enélkül nincs rendezett és igazságos állam.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Szerbiának sokkal komolyabban meg kell hallgatnia a fiatalságát. A fiataloknak joguk van elégedetlennek lenni, kérdéseket feltenni, tiltakozni és elszámoltathatóságot követelni tőlünk. Nem az a dolguk, hogy engedelmeskedjenek a politikusoknak. A mi dolgunk az, hogy olyan országot hagyjunk rájuk, ahol élni, dolgozni, családot alapítani szeretnének, és ahol hisznek abban, hogy tudással és tisztességes munkával előre lehet jutni. Ezért tartom kötelességemnek, hogy folytassam a politizálást. Nem tisztségért, pártért vagy személyes politikai sorsért. Hiszek egy olyan Szerbiában, ahol a munkát, a tudást és a felelősséget többre becsülik az engedelmességnél, ahol a hatalom választásokon cserélődik, az intézmények nem egyetlen embertől függenek, a törvény pedig mindenkire egyformán vonatkozik” – olvasható a politikus közleményében.

A Szerbiai Szocialista Párthoz közel álló források korábban azt nyilatkozták, hogy Branko Ružić kizárása a pártból egyfajta „áldozatbemutatás” lenne Aleksandar Vučić felé, mivel állítólag Ivica Dačić, a szocialisták vezetője megígérte Szerbia elnökének, hogy a Ružićcsal kapcsolatos ügyet legkésőbb szeptember 1-jéig lezárják.

Fotó: N1