A 2027/2028-as tanévtől a szerbiai diákok már nemzeti tankönyvekből tanulhatnak, jelentette be Dejan Vuk Stanković ügyvezető oktatási miniszter.

A miniszter a belgrádi általános és középiskolák igazgatóival tartott találkozón ismertette az oktatási minisztérium által előkészített reformokat.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal

Stanković szerint a globalizáció korában az egyik legfontosabb cél, hogy a nemzeti identitás a diákok személyes identitásának szerves részévé váljon.

A digitalizációról szólva hangsúlyozta, hogy az hozzájárul az oktatás minőségének javításához, ugyanakkor az oktatási rendszer középpontjában továbbra is a tanárnak és a diáknak kell állnia.

A miniszter szerint az oktatásnak követnie kell a világban zajló változásokat, hiszen a mesterséges intelligencia és a digitális írástudás ma már nélkülözhetetlen. A technológiai újításokat azonban etikus módon kell alkalmazni.

Stanković úgy fogalmazott, hogy minden technológiai újítást felelősségteljesen kell használni, ezért fontos a mesterséges intelligencia alkalmazásának szabályozása.

A miniszter az oktatásban dolgozókat a minisztérium partnereinek nevezte, és hangsúlyozta, hogy az ilyen találkozók lehetőséget biztosítanak az iskolák igényeinek, valamint a mindennapi munkájuk során felmerülő nehézségeknek a megismerésére.

Szerinte az oktatási rendszer fejlesztésekor a munkaerőpiac igényeit is figyelembe kell venni.

„Figyelmesen kell követnünk a munkaerőpiac igényeit, és gondolnunk kell azokra az új foglalkozásokra is, amelyek ma még nem léteznek. Előrelátóan kell gondolkodnunk, és folyamatosan fejlesztenünk kell az oktatási rendszert” – jelentette ki Stanković.