Szerbiában egy évszázaddal ezelőtt még fejlett egészségügyi szövetkezeti rendszer működött, mára azonban szinte teljesen eltűntek ezek a szervezetek. Pedig az egészségügyi szövetkezetek hozzájárulhatnának a megelőzés erősítéséhez és ahhoz, hogy a lakosság egyenletesebben férjen hozzá az egészségügyi szolgáltatásokhoz – írja a Biznis i finansije magazin.
A Nemzetközi Szövetkezeti Szövetség adatai szerint világszerte 76 országban több mint 3300 egészségügyi szövetkezet működik, amelyek több mint 100 millió háztartást szolgálnak ki. Szerbiában ezzel szemben a mintegy 2900 aktív szövetkezet háromötöde mezőgazdasági profilú, de kézműves, ifjúsági, lakásügyi és szociális szövetkezetek is léteznek. Egészségügyi szövetkezetből viszont alig találni, annak ellenére, hogy Szerbia a 20. század elején Európában az elsők között alkalmazta ezt a szerveződési formát.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Az egészségügyi szövetkezetek újjáélesztésének szükségességéről már hosszabb ideje folyik szakmai vita. Az elképzelés egyik legaktívabb támogatója Milorad Stamenović, a nizzai klinikai vizsgálatok területén dolgozó tudományos munkatárs, aki kezdeményezést indított az egészségügyi szövetkezetek szerbiai újjáalakítására. A kezdeményezést több hazai és nemzetközi szervezet, köztük a Nemzetközi Egészségügyi Szövetkezeti Szervezet (IHCO) is támogatja.
Stamenović szerint világszerte nő az egészségügyi szövetkezetek száma és tevékenységi köre. Olaszországban például 6756 ilyen szervezet működik, több mint 233 ezer alkalmazottal. A modern egészségügyi szövetkezetek nemcsak az alapellátásban vesznek részt, hanem megelőző programokat, szűrővizsgálatokat, otthoni ápolást, rehabilitációt és mentálhigiénés szolgáltatásokat is szerveznek. Emellett telemedicinával, egészségbiztosítással, fogászati ellátással, tartós gondozással, egészségfejlesztéssel és gyógyszerforgalmazással is foglalkozhatnak.
Jogszabályi változásokra lenne szükség
A modell Szerbiában különösen fontos lehet a népesség elöregedése, a krónikus betegségek terjedése és az egészségügyi dolgozók hiánya miatt. A probléma a vidéki térségekben a legsúlyosabb, miközben egyre nagyobb az igény a megelőző programokra és a tartós gondozásra.
Az egészségügyi szövetkezetek működéséhez azonban módosítani kellene a jogszabályokat. A hatályos szövetkezeti törvény ugyan lehetővé teszi az ilyen szervezetek létrehozását, az egészségügyi szabályozás azonban nem rendezi megfelelően a működésüket, és hiányzik az ehhez szükséges részletes keretrendszer is.
Stamenović szerint ki kellene egészíteni az egészségügyi törvényt, hogy a szövetkezeti forma az alapellátás, a megelőzés, az otthoni ápolás, a rehabilitáció és az egészségfejlesztés területén is alkalmazható legyen. Emellett a szövetkezeti törvényben is szabályozni kellene az egészségügyi szövetkezetek sajátosságait, irányítását és tagsági feltételeit.
A cél nem az lenne, hogy ezek a szervezetek kiváltsák az egészségházakat vagy a kórházakat, hanem hogy kiegészítsék az állami és a magánellátást, különösen azokon a vidéki területeken, ahol a lakosság nehezen jut egészségügyi szolgáltatásokhoz.
A megelőzésre helyeznék a hangsúlyt
Stamenović két olyan megoldást emel ki, amely Szerbiában is alkalmazható lehet. Az első a megelőzésre és az egészségmegőrzésre összpontosítana. A tagok jelképes tagdíjat fizetnének, a bevételeket pedig nem költséges kórházi vagy szakorvosi kezelésekre, hanem megelőző vizsgálatokra, szűrőprogramokra, krónikus betegek tanácsadására, mentálhigiénés szolgáltatásokra, otthoni ápolásra, rehabilitációra és digitális egészségügyi megoldásokra fordítanák.
A szélesebb körű megelőzés hosszabb távon csökkenthetné a súlyos betegségek kezelésének költségeit. Japánban például a szövetkezeti tagok ellátásának finanszírozásában a tagdíjak mellett az egészségbiztosítási rendszerből származó térítések is szerepet kapnak.
Orvosokat juttathatnának el az ellátatlan térségekbe
A másik modell azokon a településeken segíthetne, ahol különösen kevés az egészségügyi intézmény és a szakember. A szövetkezet több partner – például az állam, az önkormányzatok és a tagok – hozzájárulásával szervezhetné meg egy rendelő vagy alapellátási központ működését.
További bevételt jelenthetnének az egyes egészségügyi szolgáltatások díjai, az uniós projektek, a nemzetközi alapok, a munkáltatókkal kialakított partnerségek, az adományok és az RFZO-val kötött szerződések.
Ez lehetővé tenné, hogy olyan településeken is elérhető legyen az ellátás, ahol egy új egészségügyi intézmény kizárólag közpénzből történő fenntartása nehezen lenne megoldható. Kanadában létezik hasonló gyakorlat: a helyi infrastruktúrát és a működés megszervezését a szövetkezet finanszírozza, míg az egészségügyi dolgozók fizetését az állam fedezi.
