Kollai: A gazdaságfejlesztésnek nem az átláthatatlan feltételekkel kézbe adott pénz az útja „A szerbiai választások a magyarországit tükrözik” – Interjú Kollai Istvánnal, a magyarságpolitikáért felelős helyettes államtitkárral

A magyar kormány nem gondolkodik pártokkal kötött kizárólagos stratégiai partnerségekben, helyette a határon túli helyi közösségekkel szeretnének szakmai kapcsolatot kialakítani – mondta Kollai István a Szabad Magyar Szónak és a Családi Körnek adott interjújában. A magyarságpolitikáért felelős helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy az a céljuk, hogy az emberek minél inkább bekapcsolódjanak a közéletbe, és arra is fordítanak energiát, hogy a Magyarországon élők is megértsék, miért fontosak a határon túli támogatások. A beszélgetés során szóba került a Topolyai Sport Club fociakadémiájának is a sorsa, valamint az is, hogy mi lehet a Prosperitati Alapítvány jövője.

A nemzetpolitika az egyik leggyakrabban emlegetett és az egyik legkevésbé átlátható ága volt a korábbi kormányzatnak. A gyakran hangoztatott nemzetegyesítésről sokat, az ehhez használt eszközökről keveset lehetett tudni. Az elmúlt néhány hónap elég volt-e az örökölt helyzet felmérésére?

A felmérésére igen, viszont, hogy pontosan mit és hogyan tudunk továbbfejleszteni, átalakítani, azon a részen a munka még folyamatban van. Több mint száz kisebb és nagyobb szervezet kapcsolódik a Bethlen Gábor Alaphoz mint finanszírozási forráshoz. Ezeknek nagyon nagy része visszatérő támogatott volt, így lényegében egy működtetési forma bontakozik ki, nem pedig egy pályázati rendszer. Ez bizonyos esetekben indokolt lehet, hiszen egy-egy szervezetnél, bizonyos intézményeknél fontos a folyamatosság. Ami az átvilágítást illeti, a sport, a média, illetve a nagyobb összeggel finanszírozott, politikához közel álló szervezetek terén előrébb tartunk a munkával. Ahogy haladunk előre az évben, az évközi működés monitorozásával lehet majd jobban megállapítani, hogy mit érdemes átalakítani. Kiemelten fontos, hogy nem egyetlen lépésben történő átalakításról lenne szó, hanem fokozatos folyamatról.

A Tarr Zoltán vezette Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium még a nyár elején közölte, hogy a rendszer alapjaitól kezdik a reformot. Arról is beszéltek, hogy tíz évre visszamenőleg megvizsgálják a külhoni magyar közösségeknek juttatott támogatások felhasználását. Vannak-e már eredmények, és mikor fejeződik be ez a folyamat?

Vannak eredmények, az év végére szeretnék egy olyan jelentést, amely összefoglalja az addig elvégzett munkát. Az, hogy ennek milyen folytatása lesz, kicsit attól is függ, mi bontakozik ki. Mindig hangsúlyozni szoktam, hogy ez nemcsak jogi munka, hanem szakmai is. Ki kell derülnie, hogy milyen igények voltak, és melyek a jó működtetési formák. Van egy alapelképzelésünk, amely éppen Vajdaságban kevésbé bontakozott ki, mivel kevés volt, vagy lényegében nem volt személyes jelenlét. Felvidéken, Kárpátalján és Erdélyben már nem is egyszer járt olyan magyar kormányzati delegáció, amely kifejezetten a magyarságpolitikát képviselte. Ennek révén jobban kibontakozott az az elképzelés, hogy helyi szervezeteket, helyi szereplőket bevonva hogyan szeretnénk újragondolni a szakpolitikákat.

A kormányváltást megelőzően folyamatos volt a riogatás, hogy az Orbán-kormány bukása esetén megszűnnek a külhoni magyarság támogatásai, illetve az új kormány megvonja majd a magyar állampolgárságot azoktól, akik a kedvezményes honosítás révén szerezték azt meg. Ezek a félelmek még mindig léteznek Vajdaságban. Tud-e megnyugtató választ adni azoknak, akik a támogatások megszűnése vagy az állampolgárság visszavonása miatt aggódnak?

Az állampolgárság visszavonása kapcsán határozottan van egy kimondott, letisztult álláspontunk: szerzett jogokat nem veszünk vissza. És nemcsak azért, mert nem akarnánk ilyen kérdéseket bolygatni, hanem kifejezetten azért, mert e szerzett jogokat fontos dolognak tartjuk. A támogatások kapcsán azokat mindenképpen meg tudom nyugtatni, akik szeretnének átláthatóbban és tisztább feltételek mellett hozzáférni a forrásokhoz. Ezt hívjuk pályázatosításnak, ami nem minden esetben jelenti majd pályázatok kiírását. Szeretnénk, ha a források az emberek számára közvetlenebbül hozzáférhetők lennének, tehát a magyar kormánytól vagy a kormányzati szervektől közvetlenül juthatnának el a helyi közösségekhez. Az összegek kérdése már költségvetési kérdés, a költségvetési viták és érdekek függvénye. Magyarország most fog átállni egy olyan pályára, amelyen a jelenlegi 7,5 százalékos hiányból jövőre 4,9 százalékot szeretne elérni. Azon dolgozunk, hogy minél több forrás álljon rendelkezésre.

Az, hogy a pályázati rendszer a nyitottság irányába mutatna, minden bizonnyal része annak is, hogy a Tisza-kormány megpróbálja megakadályozni, hogy a korábbi klientúrarendszer helyett egy újabb alakuljon ki, és a támogatások elosztásánál ne a politikai lojalitás, hanem a közösségi érdek legyen meghatározó. Van-e esetleg más elképzelésük is arra, hogyan lehet megakadályozni egy új politikai klientúra kialakulását?

Ha a pályázati módszerek átláthatók, akkor szerintem ez biztosítható. Fontos, hogy a klientúra nem hatékony módon, személyes függőségi viszonyok mentén kialakított hierarchiát jelent. A pályázati rendszerben is előfordulhat, hogy valaki rendszeresen nyer, hiszen jobb. Olyan is lehet, hogy valaki lobbizik egy bizonyos elképzelésért. Ez nem bűn, nem rossz dolog, hanem éppen a társadalmi kapcsolattartás és visszajelzés része lehet. Csak azt szeretnénk, hogy ez szervezettebb módon történjen. Hogy bizonyos intézménytípusok, például a szórványkollégiumok, a médiumok, a sportegyesületek vagy a civil szervezetek képviselői együtt üljenek le velünk, és tanácskozzanak. Ezzel nyilván megnő pszichológiailag az adott tárgyalótérben az erejük, tehát ilyen szempontból számunkra ez egy kicsit hátrányosabb helyzet, viszont jobban előjönnek a strukturális problémák és elképzelések. Ne egymással szemben próbálják érvényesíteni az érdekeiket, hanem közösen gondolkodjunk arról, hogyan lehet az elképzeléseiket strukturálisan megvalósítani.

A korábbi kormányzat deklarált elve volt, hogy a külhoni magyar közösségekkel elsősorban azok megválasztott képviselőin keresztül tart kapcsolatot. Ez többnyire a parlamenti képviselettel rendelkező szervezeteket jelentette. Vajdaságban például kizárólag a Vajdasági Magyar Szövetséget, holott a vajdasági magyarságnak számos más politikai szerveződése is létezik. Várható-e, hogy a Tisza-kormánynak más lesz a hozzáállása? Szóba állnak-e más magyar szervezetekkel, pártokkal is?

Ez egy izgalmas pont, mert amikor pluralizmusról beszélünk, akkor szeretnénk minél többekkel kapcsolatot tartani, de ennek kell hogy legyen valamilyen szervezeti formája. Éppen Vajdaság az, ahol ez viszonylag tiszta és egyértelmű. Mindenkit, aki az Magyar Nemzeti Tanácsi-választásokon indul, tehát listát állított, meghívtunk például az október 23-ai megemlékezésekre. A jövőben is az MNT-be bejutó valamennyi formációval szeretnénk kapcsolatot tartani. Ezért volt Rózsa Zsombor is meghívva az 1956-os megemlékezésekre, hogy ezt a szempontot is előtérbe helyezzük. Ott lesz izgalmasabb a kérdés – és ez Vajdaságot is érinti, Szlovákiát talán még jobban –, hogy mi legyen azokkal a képviselőkkel, akik nem magyar pártokon keresztül jutnak be egy adott testületbe. Ez viszonylag új terület. Amit viszont határozottan kijelenthetek, hogy az intézményes kapcsolattartásba, a reprezentatív szervek körébe szeretnénk minél inkább bevonni az oktatási intézményeket, különösen az egyetemeket.

A korábbi kormányzat képviselőitől sokszor hallottuk, hogy történelmi csúcsponton vannak a magyar–szerb kapcsolatok. Vajdaságban azonban ezzel voltak problémák, például, hogy a közjegyzők nem adják ki magyarul a végzést, a földhivatal pedig évekkel később foglalkozik a magyar nyelvű szerződésekkel. Milyen viszonyulásra számíthatunk a magyar kormány részéről az ilyen ügyekben? Mekkora hatása van vagy lesz a nemzetpolitikának a szomszédságpolitikára?

Ebben mindenképp szeretnénk tudatosan fellépni. Ezt Tarr Zoltán miniszter is szokta mondani: a rendszerváltás óta megvan a maga hagyománya, hogy Magyarország kiáll a kisebbségi jogokért, amire legitim jogunk is van. Fontos tudni, hogy bár a szomszédos országokban ez néha beavatkozásként jelenik meg, különböző ENSZ- és Európa Tanács dokumentumai rögzítik, hogy anyaországi pozícióból is lehet képviselni ezeket az érdekeket. Nyilván a kisebbségi és egyéb vegyes bizottságok is ezt szolgálják. A Külügyminisztériummal szoros együttműködésben dolgozunk a vegyes bizottságok megújításán és aktivizálásán. Van, ahol a magyarországi jogi érdekérvényesítés és kiállás látványosabb, van, ahol inkább a diplomáciai falakon belül, a protokollt követve történik, ezért nem mindig látható. Van, ahol több eredményt lehet elérni, mert több eszköz áll rendelkezésre, máshol kevesebbet. A Beneš-dekrétumok terén például nagyon nehéz előrelépni. Egy nyílt magyarországi fellépés akár kontraproduktív is lehet, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem foglalkozunk a témával.

Ez akkor azt jelenti, hogy több együttműködés előkészítés alatt áll?

Igen, ugyanis ez inkább a magyarságpolitika, mintsem a Külügyminisztérium feladata. Szlovákiában a jogállamiságról szeretnénk több párbeszédet és együttműködést kezdeményezni. És bár most Szlovákiát hoztam példának, ez Vajdaság számára is érdekes lehet. Előkészítés alatt áll ugyanis egy olyan pályázati konstrukció, amely kifejezetten a magyar és nem magyar közösségek közötti kapcsolattartást, a hídépítést célozza.

Az Új Szónak nemrég azt nyilatkozta, hogy a Magyar Szövetségből nem lehet stratégiai partner. Lehet-e stratégiai partner a VMSZ-ből, amely még az utolsó pillanatban is nyíltan kampányolt a Fidesz mellett?

Nem gondolkodunk politikai pártokkal kizárólagos stratégiai partnerségekben. Elsőre ez talán eufemisztikusan vagy nagyzolóan, patetikusan hangzik, de a stratégiai partnereink a határon túli helyi közösségek. A civil vagy szakmai kerekasztalokat is azért hívtuk és hívjuk össze minden országban, mert ez is kifejezi, hogy e tagszervezetekkel szeretnénk kapcsolatot tartani, és olyan szakpolitikát kialakítani, amely nekik jó. Lehet, hogy nem szerencsés, és kicsit azt is mutatja, hogy a Vajdaságban lassabban haladtunk, de megint erdélyi példát tudok hozni. Nagyváradon, Kolozsváron és Székelyföldön, Hargita megyében is leültünk a helyi civil szervezetekkel, művészeti szervezetekkel, értelmiségiekkel. Végighallgattuk őket, és olyan hiányterületekre mutattak rá, ahol lehet, hogy Magyarországnak kell közbelépnie. Sok fantáziát látunk a helyi kezdeményezések hálózatba szervezésének segítésében, abban, hogy a különböző szereplők többet tudjanak egymásról, illetve a különböző edukatív programokban. És amit még szeretnénk hangsúlyozni, és reméljük, minél inkább a gyakorlatba is átültetni, az részvételiségnek vagy bevonódásnak (civic engagement). Azt szeretnénk, hogy az emberek minél inkább bekapcsolódjanak a közéletbe. Ennek közvetetten a politikára is jó, stimuláló hatása van, teljesen függetlenül attól, hogy ki van hatalmon, mert végső soron ez nagyobb szavazatszámban is megjelenik. Hogy éppen kinek a javára, az már más kérdés.

Említette, hogy azt látják, a határon túli magyar közösségek belső életereje ahhoz képest, hogy milyen struktúrák épültek ki, és mennyi forrás ment ezekbe a közösségekbe, nem erősödött, hanem gyengült.

Valóban ezt tapasztaljuk: például Dél-Szlovákiában valamikor magasabb volt a szavazási hajlandóság, most pedig alacsonyabb, mint az országos átlag. Vagy nézzük az MNT-választásokat. A választói névjegyzékben szereplők száma folyamatosan csökkent, és emellett még a választási részvétel is csökkent. Tehát valamiféle álmatagság, perspektívavesztés, ahogy néha mondják, tanult tehetetlenség képe bontakozik ki. Egyelőre megőrizzük az optimizmusunkat, hogy ebből sikerül kimozdítani a közösségeket. Magyarországon sikerült: megjelent sok százezer új szavazó, olyan emberek közéleti, politikai aktivitása nőtt meg, vagy tért vissza a semmiből, akik most erőforrásként állnak a közélet rendelkezésére. Ez azért is fontos, mert valójában nemcsak a szavazók számáról van szó, hanem a közéletben részt vevők számáról is. Minden országban azt látjuk, hogy a politikának gondjai vannak a szakértői bázisok építésével, azzal, hogy a szakértelem és a politika együtt tudjon mozogni. Az ilyen együttmozgásnak a Felvidéken, Erdélyben és Vajdaságban is elég jó hagyományai voltak, de ezek már egy ideje hanyatlanak. Ma az átlagos munkavállaló úgy érzi, hogy a biztonságos önéletrajz az, amelyben nem szerepel a politika. Ezt néha nehéz elképzelni, de nem volt ez mindig így. És ezen szeretnénk egy kicsit változtatni.

A beszélgetés elejére térnék vissza egy kicsit. Elhangzott, hogy Szlovákiában és Erdélyben vannak jó példák, Vajdaságban viszont nem volt még az áprilisi magyarországi választás óta anyaországi jelenlét. Ennek a választások az okai?

Igen, egyértelműen; nem szerettünk volna a most lezárult választási időszak alatt kezdeményezőleg fellépni. Úgy gondolom, hogy a hétvégi szerbiai választások eredményei végül sok szempontból a magyarországi választásokhoz hasonló folyamatot tükrözik: erős társadalmi igényt a változásra, a fiatalok szerepvállalását, és azt, hogy a korábban megkérdőjelezhetetlennek tűnő politikai viszonyok is átalakulhatnak. De nem csak a személyes jelenlétből áll a munkánk. Fontosnak tartjuk például – bár ez inkább a gépház üzemeltetéséhez tartozó munka –, hogy a Bethlen Gábor Alap által finanszírozott vajdasági intézmények szakmai monitorozását szorosabbra vettük. Korábban nem igazán alakult ki ez a fajta monitorozás, de most intenzívebben figyeljük a szakmai részt is, hogy politikailag kiegyensúlyozottan működnek-e a támogatott intézmények. A magyar adófizetők felé is van felelősségünk, hogy az intézmények működésének minél több kvalitatív mutatóját, indikátorát kialakítsuk és figyeljük. Hogy megfelelő-e a személyi állomány, hogy a szakértelem és a szakmaiság épül-e ezekben az intézményekben. De ez egyelőre csendes munka, és több benne a tapasztalatszerzés, mint a konkrét intézkedés.

Szóba került a monitorozás és a szakmai szempontok. Vajdaságban lehet-e már tudni, mi lesz az ott működő topolyai labdarúgó-akadémia és a magyarkanizsai birkózóakadémia sorsa?

A kanizsai birkózóakadémia tudtommal nem a Bethlen Gábor Alapból kap támogatást, hanem a Magyar Birkózó-szövetségtől, de azért ennyivel nem szeretném elintézni a kérdést. Minden minisztériummal elkezdtük az egyeztetést arról, hogyan építsük fel ezt az információs pontot. Ez a minisztériumok közötti feladatmegosztásban is szerepel, de megmondom őszintén, a konkrét választ erre fejből nem tudom. A sportügyi államtitkárral már többször egyeztettünk, ott viszont inkább a futballakadémiák kerültek elő. Ami a topolyait illeti, arra az a válasz, hogy korábban összefolyt a profi futball támogatása és az utánpótlás-nevelés. Mi a feladatunknak az utánpótlás támogatását tartjuk, azon belül is valójában a közösségi élmények megadását. A sport nemcsak a gyerekek jólléte és az összetartozásuk erősítése miatt fontos, hanem nagyon sokszor a többségi nemzettel vagy más nemzetekkel való kapcsolattartásnak is sajátos felülete. Ezért szeretnénk ezt megőrizni, akár egy külön, a sportot célzó pályázattal is. Erről azonban egyelőre nem szeretnék konkrétabban beszélni, mert még belső egyeztetések zajlanak, és nem lenne szerencsés. Az viszont biztos, hogy a profi sport támogatását nem tartjuk a feladatkörünknek. A tíz futballakadémia között volt olyan, amelyet a Bethlen Gábor Alapból támogattak, és ahol a rendszer teljesen félrecsúszott. Vagy lehet, hogy eleve így indult. A gyermek- és ifjúsági sport, az utánpótlás-nevelés alig jelent meg, helyette inkább a professzionális utánpótlás-nevelés került előtérbe… Ez Topolyára nem igaz, ott megvolt az utánpótlásképzés egy egész komoly alközpontrendszerrel. Szeretnénk, hogy valamilyen formában részt tudjunk venni ennek a folytatásában. Az összegekről azonban nem mernék beszélni.

Sokan nem rejtik véka alá a negatív véleményüket, amikor a határon túlra érkező támogatások kerülnek szóba.

Azt egyébként látni kell, és nem rossz, ha a vajdasági olvasóközönség is találkozik ezzel a problémával, hogy Magyarországon a határon túli szakpolitikák elfogadottsága felemás, kavargó. Erre is próbálunk energiát fordítani, hogy letisztuljon az emberek fejében, miért fontosak ezek a támogatások. A sport pedig különösen mérgezett terület a magyarországi futball miatt, amely a politika áldozatává vált. Ebbe sajnos aktívan bekapcsolták a határon túli klubokat is, amelyek a játékosokat nem eladták, hanem felajánlották a felcsúti futballklubnak. Ez egy bizarr, feudalisztikus függőségi viszonyokat megtestesítő gyakorlat. Hiszen egy sok pénzből kinevelt játékosnak értéke volt, mégis ingyen adták át Felcsútra. Ráadásul ezzel sikerült az Európai Unió versenyjogi feltételeit is megkerülni, hiszen a klubok nem kaptak bevételt a játékosokért, nem lehetett azt mondani, hogy profitorientált tevékenységet folytattak.

Magyar Péter néhány napja ismertette a költségvetést. Lehet-e már tudni, hogy a 2027-es büdzséből mennyi pénzzel igyekszik a magyar kormány támogatni akár a vajdasági sportot, akár a médiát, a civil szervezeteket?

Ez még egyeztetés alatt áll. A miniszterelnöki expozéban emiatt nem is volt a magyarságpolitikáról szó.

A gazdaságfejlesztés címszó alatt a Prosperitati Alapítvány mintegy 550 millió eurót osztott szét Szerbiában. Lehet-e már tudni, mi lesz ennek a programnak a sorsa, esetleg hova kerül? Már csak azért is érdekes ez, mert Pásztor Bálint áprilisban azt mondta, hogy elkészült a második terület- és gazdaságfejlesztési stratégia, és azt megmutatja majd a magyar miniszterelnöknek, hogy esetleg az új kormány is továbbvigye ezt a programot.

Hadd beszéljek részben feltételes módban a Gazdasági és Energetikai Minisztérium nevében, hiszen a külgazdaság-fejlesztés most oda tartozik. Velük már több tárgyalás volt, de a legpontosabb információk náluk vannak. A politika kerete az, hogy bízzuk a piacra a gazdaság alakulását, és abban segítsünk, hogy a piaci folyamatok minél jobban beinduljanak. A kereslet találkozzon a kínálattal, ahol innovációs potenciál van, az ki tudjon bontakozni, és így tovább. Ennek nem az átláthatatlan feltételekkel, kézbe adott pénz az útja. Azt gondolom, ha három lépést hátralépünk a konkrét problémától, akkor a külhoni területeket érintő, gazdaságfejlesztésnek nevezett próbálkozások sokszor valójában klientúraépítésben testesültek meg. Tehát igazából nem csak a gazdaságfejlesztést szolgálták. De még ott is, ahol esetleg valóban a gazdaságfejlesztés volt a cél, azt lehet mondani, hogy erősen visszaigazolódik a régi, neoklasszikus, 19. századi közgazdászoknak, a modern piacgazdaság alapító atyáinak a fő műveiben megfogalmazott gondolat, miszerint a piac a leghatékonyabb tőkeallokációs mechanizmus. Egyszerűen minden támogatás valamennyire el is téríti a vállalkozót a saját útjától. Van egy út, amelyen fejlesztene, és megjelennek ezek a pénzek, amelyek mágnesként eltérítik. És nem biztos, hogy jó irányba. Sajnos a Prosperitati körül sok olyan ügy van, ahol lényegében nem látszik ma már a korábban elindított fejlesztés útja: sokszor, amikor megpróbáljuk kideríteni, hogyan működik a vállalat, kiderül, hogy már csődbe ment.

Mikor látogat Vajdaságba?

Ahogy ígértük is, megvártuk a választásokat, és mivel ez megtörtént, október 27-én vajdasági látogatásra indulok, de nem találkozom aktív vagy kampányoló politikussal, hanem a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatottjaival folytatok megbeszéléseket. Azért is választottuk ezt a dátumot, hogy ezzel bizonyítsuk, vártuk már ezt a napot, és 26-án már úton leszünk Vajdaságba.