A Nova napilap szerkesztősége és újságírói elindították a Vásárolj. Fotózz. Támogass! elnevezésű akciót, miután az új tulajdonos, az Alpak Kapital vállalat vezetősége bejelentette, hogy megszüntetné a lap nyomtatott kiadását. Ranko Pivljanin, a Nova főszerkesztője az N1-nek elmondta, hogy az olvasók részéről kiváló a fogadtatás, és szerinte a lapnak van jövője.

Pivljanin az N1 Televízió Novi dan (Új nap) című műsorában elmondta, hogy a Nova példányszáma növekszik, az új tulajdonosok azonban egyelőre nem reagáltak.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal

„Nem is tudom, miért kellene reagálniuk. Legfeljebb azért, hogy megdicsérjenek bennünket, hiszen a lap példányszáma az elmúlt héten csaknem 20 százalékkal, pontosabban 17-18 százalékkal emelkedett. Ez a tendencia ezen a héten is folytatódott, különösen az akciónk elindítása után. Nem tudom, miért hívnának bennünket, hacsak nem azért, hogy gratuláljanak. Mivel azonban a lap megszüntetését tervezték, nem lenne logikus, ha éppen emiatt keresnének meg bennünket” – magyarázta.

Pivljanin hozzátette, hogy a Nova körül történtek számára teljesen logikátlannak tűnnek, és azon sem lepődne meg, ha az Alpak Kapital tulajdonosa, Pedro Vargas David most bejelentené, hogy a szerkesztőség folytathatja a munkát.

Emlékeztetett arra, hogy mindössze 50 nappal ezelőtt, a Danas szerkesztőségében tartott találkozón – ahol a Nova nyomtatott kiadásának szerkesztősége is működik – Pedro Vargas David közleményben jelezte, hogy Dragoljub Petrović, a Danas főszerkesztője és ő maga is folytathatja a munkát, és mindkét lap fenntartható kiadványnak számít.

Mint mondta, azóta mindössze annyi változott, hogy a Nova még fenntarthatóbbá és még életképesebbé vált, ezért szerinte teljesen érthetetlen, miért kellene megszüntetni.

„Ezt csak kétféleképpen tudom értelmezni: vagy valakinek az volt az érdeke, hogy megszűnjünk, vagy valaki bosszúból intézte így” – vélekedett Pivljanin.

Elmondása szerint a szerkesztőségnek nincs kapcsolata az új tulajdonosokkal. Holnapra találkozót kértek, de azt a választ kapták, hogy a tulajdonosok a szakszervezettel szeretnének egyeztetni.

„Így a szakszervezet képviselői mennek el a találkozóra. Én nem vagyok szakszervezeti tag, a tisztségemből adódóan nem is kellene annak lennem, egyébként pedig nem kedvelem a szakszervezeteket” – mondta.

Pivljanin köszönetet mondott a Nova olvasóinak, akik közül már több tucatnyian, ha nem több százan küldtek fényképet magukról a napilap aktuális számával.

„Egy rovatot is indítunk majd, hogy ezek az emberek viszontláthassák magukat az újságban, mert megérdemlik. Tudják, vannak bizonyos fordulópontok. A példányszám szempontjából 2023 volt ilyen, amikor kipukkadt a példányszám felfújt lufija, és az elveszített választások után az emberek apátiába süllyedtek. Akkor nagy nehezen sikerült fenntartanunk a példányszámot. Ami most történik, az nem olyan, mintha egy tűvel kiszúrták volna a lufit, hanem éppen ellenkezőleg: felfújjuk. Ez tehát egy olyan pillanat, amelyet ki kell használnunk” – fogalmazott.

Kifejtette azt is, hogy az európai országokban az újságok tele vannak hirdetésekkel, Szerbiában viszont tönkretették a nyomtatott sajtót, és – ahogy fogalmazott – „silány nyomtatott termékekké változtatták őket, amelyeket hamis néven, újságként árulnak az újságárusoknál”.

„Itt nem léteznek komoly újságok. A Novának viszont minden esélye megvan a fennmaradásra” – jelentette ki Pivljanin. Hozzátette, hogy az utóbbi napokban annyi minden történik, hogy a címlapok szinte maguktól készülnek.

„A nyomtatott sajtó nem versenyezhet az internetes portálokkal és a televíziókkal, de nem is ez a feladata. Nekünk egy lépéssel tovább kell mennünk: teret, lehetőséget, időt és szabadságot kell biztosítanunk magunknak ahhoz, hogy értelmezzük az eseményeket. Tegnap például arról készítettünk elemzést, hogy mi következhet Vučić után. Erre egy portálnak vagy televíziónak nincs lehetősége” – mondta.

Meggyőződése, hogy az olvasók igényelni fogják a „kulturált, minőségi újságokat”, amelyeket hétközben kényelmesen átlapozhatnak, hétvégén pedig nyugodtan, akár egy órán keresztül is olvashatnak.

„Ezt a jövőben a Nova segítségével tehetik majd meg, hiszen azt az öt évet, amelyet június 30-án ünnepeltünk, nem fogjuk csak úgy veszni hagyni. Remélem, hogy az új tulajdonosok is megértik ezt, már amennyiben valóban ők a tulajdonosok” – fogalmazott Pivljanin.

Fotó: N1