viseletes ruhákat azonosítok a szárítókötélen
itt nincs udvarunk
csak a balkonon kifeszített madzagnak nem lelem a végét,
hiszen képtelenség addig feszíteni
csak lelógatja hanyagul valahol az ember,
mintha Ariadné fonala lenne,
valahová a végtelen nem ismert tartományaiba,
ahol bizony egyszer majd lesz számunkra hely,
talán készítgetik is már nekünk
érdemeinkhez mérten
viseletes ruháinkat egyelőre még csak mi akasztgatjuk ki
egy-egy mosás után,
de nem is vagyok teljesen bizonyos abban,
hogy ha a ruháinkban benne lennénk
egyszer majd végre,
csak semmi pajzán meztelenség,
szárítóköteleink elbírnák a testünk súlyát
s nem zuhannánk le a mélybe
a kötél másik vége után
a végtelenbe
ahol már vár ránk egy szépen előkészített
ismeretlen tartomány
