Kimerült utas, esem édes ágyba,
Minden tagom esdi a pihenőt;
De akkor a fejem kezd utazásba,
S lelkem gyötri, mikor a test kidőlt;
Mert akkor (innen, messziről) mohón
Indul zarándok agyam tefeléd,
Oly sötétbe meresztve roskadó
Pillámat, amilyen a vakoké:
Ha csak lelkem látomása ide
Nem hozza, üres szemeimbe, árnyad,
Mely, mint a rémteli éj ékszere,
Szép s új díszt ad vén s komor éjszakámnak.
Lásd, így nappal testem, éjjel szívem,
Miattad, s miattam, sose pihen.
Szabó Lőrinc fordítása
