Minden olyan hatalom, amely az igazság egyedüli felkent tudójának és letéteményesének képzeli magát, előbb-utóbb menthetetlenül a történelem süllyesztőjébe kerül, hiába dönti le a szobrokat és írja át a történelemkönyveket.
Most éppen olyanok vannak hatalmon, akik példaképül választották a Magyarországot történelme legkatasztrofálisabb tér- és népveszejtéseibe parancsoló elődeiket. És ezek az ugyanazok annak a szobrát tüntették el, aki először állt magyarhonban a res publica élére. Azok tették ezt, akik csatlóstul-családostul a semmiségből a nemzet legnagyobb birtokosaivá váltak. Nem csoda hát, hogy annak a szobrát tiltották ki az Ország Háza elől, aki saját birtokait osztotta szét a nemzet szegényei között – netán még példával szolgálna a népnek.
De nem a szobortalanítás napja van, hanem az első Magyar (Nép)Köztársaság századik születésnapja (a „nép” előtagot nem a bolsevikok találták ki!), és ezért ünnepelni kell, még ha a hatalom nem is akarja. Ahogy Petőfi írta 70 évvel korábban:
„Respublika, szabadság gyermeke
S szabadság anyja, világ jótevője,
Ki bujdosol, mint a Rákócziak,
Köszöntelek a távolból előre!Most hódolok, midőn még messze vagy,
Midőn még rémes átkozott neved van,
Midőn még, aki megfeszíteni
Kész tégedet, azt becsülik legjobban.”
A nemzet legnagyobb költője már a 19. században is tudta, mi se kételkedjünk hát a 21-ikben, hogy
„lesz még Magyar Köztársaság, akárki meglássa!”
