Lelkünk terei végül kiürülnek,
mint ár után a lehorgonyzott bárka.
És puha testével kitölti őket
önmaguk nyirkos funkciótlansága.
Vissza aztán csak egyszer tér az ember.
Számadás előtt megkeresni magát,
hogy ráeszméljen bomló értelemmel:
összes emléke ronggyá tépett plakát.
És csalódni fog, ha ideköltözne
törmelékekből állítani össze
a feloldozó, sosemvolt egészet,
tereit már régen jól belakta,
kezdettől lapul padlói alatt a
mindent átható, földszagú enyészet.
