Isten áld meg a’ Magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors a’ kit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e’ nép
A’ múltat ‘s jövendőt!
Őseinket felhozád
Karpat szent bérczére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
‘S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.
Értünk Kunság mezejin
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlőveszszejin
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad Török sáncára,
‘S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
‘S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló Mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd Töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Verthadunk csonthalmain
Győzedelmi ének?
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre?
Bújt az üldözött, s felé
Kard nyúlt barlangjában,
Szertenézett s nem lelé
Honját a hazában.
Bércre hág és völgybe száll,
Bú ‘s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
‘S lángtenger felette.
Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
‘S ah, szabadság nem virul
A’ holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!
Szánd meg Isten a’ Magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Balsors a’ kit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödtte már e’ nép
A múltat ‘s jövendőt!
