Aleksandar Vučić szerb elnök kedden Leskovacon beharangozta, hogy stadion épül majd a dél-szerbiai városban, valamint Szabadkán, Zaječarban, Loznicán, Kraljevóban és Vranjeban, írja a Danas.
„Az építési engedélyekre vonatkozó projektumok lezárultak, most a kivitelezői projektumokat kell elkészíteni. Arra számítok, hogy tavasszal elindulnak a munkálatok” – mondta Vučić a Dubočica stadionnál, melyet hamarosan felújítanak.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
„Mindegyik stadionba húsz-húsz millió eurót fektetünk be. A nyolcezer kétszáz férőhelyes objektumok az UEFA szabványai szerint épülnek majd, fedettek, és reflektorokkal felszereltek lesznek” – jelentette be az államfő.
Vučić azt mondta, hogy azoknak a kluboknak, melyek az első ligában játszanak, már nem sárosak a pályáik, hiszen eddig tizenegy stadion lett felújítva, és minden következő újabb projektumokat is vonz. Hozzátette, fel kell nézni Magyarországra, ahol stadionok és fociakadémiák épülnek.
Vučić Leskovacon 1,2 milliárd dinárt, vagyis mintegy 10 millió eurót ígért a kórház részére is.


