Szerző: Szabó Palócz Attila

holdfény felett zihál az ég gyenge harmat olt most parazsat zendülő zápor mossa el nyomunkat a...

Mondd, mit érlel annak a sorsa, aki mindent hátrahagyva útra kél, gyalogszerrel, vagy úszva,...

Valahol a Tisza partján, nedves lehelettel ajkamon, képeslapokat írok, sűrű hegyvidékről,...

sinkovits péternek nem férnek el a háromhasábos képek továbbra sem – a lapzárta ördöge – s hacsak...

viseletes ruhákat azonosítok a szárítókötélen itt nincs udvarunk csak a balkonon kifeszített...

a pillanat kritikai arcéle tükörképeket karcol az ablaküvegre

Babics Imrének baráti öleléssel Kicsit szomorkás talán még az ég alja – Isten tudja:...

jugoszláviában mindenki jugoszláviai jugoszláviában jugoszláv évek múlnak híres a jugoszláviai...

Félig az ölem- ben csücsül, megtalálta a bal lábamat, ami kilóg a kocsmaasztal mögül, a...

megégettem a lelkem amikor őszintén szóltam – így sírom el magam versem elején; zarándok voltam...

szakítópróba szögesdrótról álmodom mostanában, belégöngyölve életem, álmom, a tisztaság...