A szülők nyakán élősködőkkel kapcsolatban történt, hogy a bombázások idején az újvidéki ügyviteli főiskolára minden kritérium és felvételi vizsga nélkül nem kevesebb, mint 3250 elsőéves hallgatót vettek fel, közülük kétszázötvenet a költségvetés terhére, a többi pedig kénytelen volt fizetni az évi 60 000 dináros tandíjat. A júniusi vizsgaidőszak alkalmával e sorok írója megkérdezte egykori osztálytársát, aki az említett főiskolán politikai gazdaságtant, mikroekonómiát és makroekonómiát tanított, hogy hány hallgatót vizsgáztatott. Kiderült, hogy ugyan tömegesen, vagyis nagyjából nyolcszázan (!) a tanár úr elé járultak, de mindössze egyötödüknek sikerült kiizzadnia egy hatost. A megjegyzésre, hogy miért volt ennyire szemét velük, alulírott egykori osztálytársa csak annyit mondott:
– Neked fogalmad sincs, hogy ezeket mennyire nem érdekli a tanulás. Apucika pénzén egy évig szórakoznak Újvidéken, majd hazamennek. Egyáltalán nem érdekli őket a jövő – mondta professzor.
Okkal lehet feltételezni, hogy éppen az ilyen életfelfogásúakat találhatjuk nap mint nap a kávézók kerthelyiségeiben.