Mint ismeretes, december 17-én a köztársasági parlamenti, illetve a tartományi képviselőházi választások mellett, Szerbia számos önkormányzatában helyhatósági választásokat is rendeznek. Így lesz ez Lapovo és Rača községekben is. Azzal a különbséggel, hogy ezeken a településeken a lakosság nem válogathat, hogy kire szavaz: vagy a Szerb Haladó Pártra, vagy a Szerbiai Szocialista Pártra.

Rača községben az ellenzék megpróbált listát állítani, de a községi bizottság azt végül elutasította.

– Rača községnek nem hogy nem lesz túl nagy választási lehetősége, hanem egyáltalán nem lesz – nyilatkozta az N1-nek Jovan Golubović, az elutasított „Rača az erőszak ellen” lista illetékese.

– Csak a hatalom, vagy a hatalom között választhatnak, mivel ellenzéki lista nincs egy se. Csak vannak a haladók egyes, és a szocialisták a kettes szám alatt, és ez minden – hangsúlyozta Golubović.

Elmondta, minden lehetőséget kimerítettek, ám valamennyi panaszukat elutasították.

– Talán még meglepőnek is mondhatjuk, hogy milyen sokan jöttek támogatni minket az aláírásgyűjtéskor – mondta és hozzátette, minden aláírást az illetékes hitelesítőnél hitelesíttettek.

Mint magyarázta, listájukat formai okokból utasították el, mivel az aláírások összegyűjtését követően kellett módosítaniuk a koalíciós szerződést.

– Technikai hiányosságok voltak az eredeti koalíciós szerződésben, amelyek mindegyikét a módosítással kijavítottuk – húzta alá Golubović.