Hírfolyam
Azzal fenyegetőzött, hogy Breivikénél is nagyobb mészárlást tervez
Nyilvános videói szerint Anders Behring Breivik tömeggyilkoshoz hasonló mészárlást tervezett az a Budapesten élő norvég férfi, akit a TEK műveleti egysége múlt héten fogott el – írja a police.hu. A közlemény szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát a...
Októbertől emelik a nyugdíjakat
Október elsejétől 5,5 százalékkal emelik a nyugdíjakat, ami az idén a második kiigazítás lesz. (2023. január elsején a legidősebbek csekkje 12,1 százalékkal növekedett. Azóta az átlagellátmány 37 825 dinár körül mozog). Amikor a bejelentett emelés novemberben...
Nyolcvanezer eurónál is többet fizet az állam az ingatlanfelújításra
Ha egy kicsit elszigetelődnénk a világtól, az ír kormánynak van egy jó ajánlata: az országban elindítottak egy programot, aminek keretében 80 ezer eurónál is többet fizetnek azoknak, akik Írország egyik távoli szigetére költöznek. Az „Élő szigeteink" elnevezésű...
Rekordokat dönt a készpénzhitel-felvétel
Hónapról hónapra nő az igény a készpénzhitelekre Szerbiában: van, aki beéri ezer euróval, más ötezret kér. Május végén több mint 3,3 ezer milliárd dinárra rúgtak a banki hitelek Szerbiában, ami 0,4 százalékkal több, mint egy hónappal korábban. A hitelek közül a...
Nemrég szabadult a börtönből a törökbecsei férfi, aki halálra késelte feleségét
Egy hete hagyta el az ausztriai börtönt a 39 éves Robert Milošev, aki a Törökbecse melletti Bocsár (Bočar) településen halálra késelte feleségét, Suzanát (41). A gyilkos egy nappal korábban megverte a feleségét, aki a szomszédban talált menedéket, de a férje...
Bűnbakkeresés fergeteges néptánccal és népdalfesztiválokkal Végel László jegyzete
Továbbra sem hagynak nyugton a népszámlálási adatok. Döbbenetes az utána következő vajdasági magyar csend. Lehet, hogy csak arról van szó, hogy a legtöbb ember számított rá. Azon pedig senki sem ütközik meg, hogy Szabadkán végérvényesen megszűnt a relatív magyar...
„A marketing és a fényképezkedés nem elég”
A városi képviselő-testület sürgős összehívását követeli Stevan Bakić polgármestertől és Pásztor Bálint képviselő-testületi elnöktől a Vajdasági Szociáldemokrata Liga-Vajdaságiak szabadkai szervezete. Az ülésen a város közbiztonsága szerepelne napirenden. „A...
Begyógyszerezték az óvodásokat, elvonási tüneteik lettek
A tajvani Hszinpej egyik magánóvodájában azzal vádolják a gondozókat, hogy köhögés elleni sziruppal szedálták le szándékosan a gyerekeket. A BBC cikke szerint a rendőrség már nyomoz az ügyben. A történtek miatt az érintett családok és az őket támogatók tüntetéseket...
Hatékonyan tudják kiszűrni a szoba levegőjében lévő méreganyagokat a szobanövények
Új szemmel nézhetünk ezentúl a szobanövényekre: túl azon, hogy dekoratívak, egy új tanulmány szerint az egészségünkre is jó hatással lehetnek, ugyanis kiszűrhetik a levegőből a mérgező vegyi anyagokat – akár már néhány óra alatt megtisztíthatják egy helyiség levegőjét...
„A szerb-magyar gázvállalat alapítása akkor lesz jó döntés, ha mindkét fél ugyanazt teszi bele”
Közös vállalatot alapít a Srbijagas és a magyarországi MVM Csoport. Az újvidéki székhelyű SERBHUNGAS korlátolt felelősségű társaság alapításáról szóló döntést a Srbijagas Felügyelőbizottsága hozta meg, amit kormányhatározat is megerősített. Miloš Zdravković...
Milliomos is utazott az eltűnt Titanic-tengeralattjárón
Versenyt futnak az idővel azok a mentőcsapatok, amelyek a Titanic roncsához merülő turista-tengeralattjárót próbálják megtalálni az Atlanti-óceánban, írja a Guardian. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint biztosnak tűnik, hogy egy brit milliomos felfedező,...
Közel 3000 utast ért kár a szerb légitársaság lemondott járatai miatt
Ilyen járatlemondások, mint amik vasárnap történtek, és hogy egy cég teljesen csődöt mondjon, a második világháború óta nem történt a légiközlekedésben – közölte Predrag Vujović, a JAT jugoszláv légitársaság egykori igazgatója. „Ami történt, hallatlan. Az Air Serbia...
Párttá alakul a Ne davimo Beograd mozgalom
A Ne davimo Beograd (Ne fojtsuk meg Belgrádot) mozgalomnak több mint 11 ezer aláírást sikerült összegyűjtenie, és Zeleno-levi front (Zöld-bal front) néven hivatalosan is párttá alakul, amely egész Szerbiában ki fogja fejteni a tevékenységét – jelentették be az...
Az óvoda is sorra került
A két példa jól illusztrálja, hogy a kellő számú óvónő és a szűkös hely komoly veszélyhelyzetet okozhat, és nemcsak „valahol másutt”, sajnos itt, nálunk, a Vajdaságban is. Sokan elborzadva olvastunk a pedofil hódsági „óvó bácsi” bizarr „játékairól” a rá bízott kicsinyekkel, és mocorog bennük a kérdés: hogyan is kerülhetett ez a „pedagógiai asszisztens” a gyerekek közelébe.
Ugyanakkor egyre gyakrabban adódnak más jellegű gondok is. Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovica) szalmonellafertőzést kaptak az óvodások, Szabadkán pedig rágcsálókat láttak az egyik óvodában, és egérmérget vett a szájába egy gyermek. Az ügy politikai dimenziót kapott, de az is elhangzott az eset kapcsán, hogy a fentebb említett új óvodai program sajátos környezetet és feltételeket kíván, és ezek nem mindegyike segíti az előírt és kívánatos műszaki és szanitáris követelményeket betartását.
Negatív etikai üzenet, és hamis értékhiearchia Szakértőt kérdeztek a májusi események kapcsán
Dr. Ivana Bašić, tudományos tanácsadó és kutató szerint a május elején hazánkat ért tragédiák után a hatóságok reakciója téves és inkompetens volt. Mint mondta, az első hiba, amit a kormány elkövetett az volt, hogy nem hirdettek azonnal gyásznapot. Ugyanis, ha ekkora...
Magyar áldozatai is voltak a hétvégi repülőgépbalesetnek
Megerősítette a Wizz Air a Hvg.hu-nak, hogy a légitársaság két munkatársa volt a halálos áldozata annak a repülőbalesetnek, amelyben egy magyar lajstromjelű, Lengyelországból Svédországba tartó gép zuhant a Balti-tengerbe. A lap úgy tudja, hogy a baleset két magyar...
Úszógáttal fékeznék meg az olajszennyezést a Dunán
Sikeresen biztosították a helyet, és rögzítették az úszógátat a dunai olajszennyezés megfékezésére. A kármentés a Voda Vojvodina és a Srbijavoda közös akciója. Mint mondták, megfelelő helyet találtak arra, hogy a védő úszógátat kihelyezzék, ezzel fékezve az olajfolt...
Különleges égi jelenségekkel köszönt be a csillagászati nyár
Nyári napforduló, a Hold, a Vénusz és a Mars háromszög alakú együttállása, csillagfedés - idén különleges jelenségekkel köszönt be a csillagászati nyár az év legrövidebb éjszakáján - hívja fel a figyelmet a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-hez eljuttatott...
ENSZ: a tavalyi volt minden idők legforróbb nyara Európában
A 2022-es volt Európa leforróbb nyara, a tavalyi éves átlaghőmérséklet pedig a valaha mért legmagasabb értékek között van - derült ki az ENSZ Meteorológiai Világszervezete (WMO) és az Európai Unió (EU) kutatói által közösen készített éves jelentésből. A hétfőn...
Ovádi Péter: a kánikula az állatokra is veszélyes
A kánikula nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is hatalmas veszélyt jelent - hívja fel a figyelmet az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztosi titkárság hétfői közleményében Ovádi Péter. A kormánybiztos arra kéri a...
Ismét probléma a mesterséges intelligencia körül Most a Google kérte alkalmazottait, tartózkodjanak a ChatBotos kommunikációtól
Azt hihetnénk, hogy ha egy vállalatnak van valamilyen különleges fejlesztése, akkor azt szeretné, ha azt az alkalmazottai minél többet használnák. Úgy tűnik, a mesterséges intelligencia kivétel: mindenesetre a Google komoly figyelmeztetéseket fogalmazott meg...
Újabb per indult Navalnij ellen
Újabb per indult hétfőn Alekszej Navalnij ellen, egyebek között szélsőséges csoport létrehozása címén a Vlagyimir megyei 6. számú börtönben, ahol az orosz ellenzéki politikus a rá korábban kirótt szabadságvesztését tölti. A vádpontok között szerepel továbbá...
Házi őrizetet kapott a szülő, mert megfenyegette gyermeke tanárát
A belgrádi Első Alapfokú Ügyészség a bűnösség beismeréséről egyezséget kötött S. S.-szel, aki május 16-án az általános iskola helyiségeiben azt követelte S. Ž. tanártól, hogy a lányának az év végére a legjobb jegyet adja az adott tantárgyból. Ezt a tanár...
Június 30-ig adhatók át a lőfegyverek Észak-Bácskában eddig 900 fegyvert adtak át
Mintegy 900 fegyvert adtak át Észak-Bácskában. Június 30-ig adhatják át a polgárok jogi következmények nélkül a tulajdonukban levő fegyvereket, lőszereket és különféle robbanóanyagokat. Az országos akcióban eddig mintegy 94 ezer fegyvert adtak le, valamint 3,2 millió...
A Dunába ömlött több ezer liternyi szennyező anyag Sajtóértesülések szerint 35 000 liter olajról lehet szó
Eddig ismeretlen, szennyező anyag ömlött ki vasárnap este egy bolgár lobogó alatt közlekedő hajóból a Dunába, Dunacséb (Čelarevo) és Palánka felé. A tartományi víz-és környezetvédelmi bizottság, a kikötőkapitányság, a tűzoltók, a katasztrófavédelem valamint a Voda...
A Srbijagas és az MVM Csoport közös vállalatot hoz létre
Közös vállalatot alapít a Srbijagas és a magyarországi MVM Csoport – közölte a szerb sajtó. A szerb kormány határozatot hozott, amelyben beleegyezését adta a SERBHUNGAS korlátolt felelősségű társaság alapítására, a vállalat alapításáról szóló döntést pedig a Srbijagas...
Borrell sürgős válságkezelő találkozóra várja csütörtökön Vučićot és Kurtit
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökre, június 22-re sürgős válságkezelő találkozóra hívta Aleksandar Vučić szerb elnököt és Albin Kurti koszovói kormányfőt. Albin Kurti pristinai médiumoknak megerősítette, hogy meghívást...
Stojković: Az erőszak ellen tiltakozó aktivisták előállítása azt jelzi, hogy a rezsim bepánikolt
Biljana Stojković, a Zajedno (Együtt) párt társelnöke hétfőn kijelentette, az, hogy őt és vele együtt pártja aktivistáit is őrizetbe vették, amiért erőszakellenes üzeneteket írtak a járdára, azt jelzi, hogy a rezsim bepánikolt. Hozzátette, ez egyúttal ezt is jelzi,...
„Miért tartóztatnak le erőszakellenes graffitiért, ha az állam gyűlölködő graffitiket is festhet?”
Amint arról írtunk, az éjszaka őrizetbe vették a Zajedno (Együtt) párt öt aktivistáját, köztük Biljana Stojkovićot, a párt társelnökét, amiért egy performansz keretében erőszakellenes graffitiket festettek a járdára. Božo Prelević ügyvéd ennek kapcsán megjegyezte,...
Hetvenegy kilogramm drogot próbált meg a szerb határon átcsempészni egy török kamionsofőr (Fotók)
A határrendőrök a piroti rendőrség munkatársaival együttműködve foglaltak le 71 kilogramm marihuánát és kábítószer illetéktelen előállítása és forgalmazása alapos gyanúja miatt őrizetbe vették E. S. (46) török állampolgárt. A szerb-bolgár határszakaszon Gradina...



























